Jetta GTI, felforr az Astra

2001.07.17. 09:26

Aztán még nézd meg az elosztó fedél alatt található rotort, ha abban röpsúlyos fordulatszám korlátozó van, lehet hogy annak a rugója ki van lágyulva és már a ráírtnál alacsonyabb fordulaton leszabályoz!

Tisztelt Doktor úr!
Napokban vásároltam egy Opel Astra C14NZ, 1995 -ös gépkocsit, 65 ezer km van benne.
Sajnos nemsokkal a vásárlás után derült ki, hogy egészen rövid úton (8-10 km), komolyabb terhelés nélkül felmelegszik a hűtővíz szinte forrásig. Most nem is nagyon merek menni vele nehogy megfőzzem a motort. Mi okozhatja ezt? Mekkora javítási költség elé nézhetek?
Választ előre is köszönöm.
Üdv, Zsolt
(2001. 06. 18.)

Ha van elég hűtőfolyadék a rendszerben és beindítottad a kocsit, nézd meg a két vastag vízcsövet!
Szerintem a termosztát nem nyit ki, ennek a biztos jele, hogy mikor már majdnem forr a víz, akkor is az alsó vastag vízcső hideg marad és a hűtő sem egyenletesen melegszik át. Az egyik fele tűz forró, a másik hideg. Bár az Opeleket biztonsági termosztáttal gyártják, és éppen emiatt ritka az ilyen jellegű hiba, de nem lehetetlen.
Ha először a felső cső melegszik, majd utána az alsó is kezd és néhány perc után mindkettő egyforma meleggé válik, mikor a hőmérő mutatója kicsit elhagyja a középállást, nem a termosztát a rossz. Akkor tovább kell figyelni a hőmérőt és mielőtt felforrna a hűtőfolyadék, be kell, hogy kapcsoljon a hűtőre szerelt ventilátor! Ne várd meg, hogy egészen a pirosba menjen a hőmérő és a kiegyenlítő tartály sapkáját semmi esetre se vedd le forró motornál, mert csúnya égéses sebeket okozhat a kispriccelő víz! Ha a ventilátor nem kapcsol be, akkor a biztosítékja égett ki, vagy a jeladó szenzorja ment tönkre.
Várd meg, míg teljesen kihűl a motor és ne túl távoli szervizben javíttasd. Út közben figyeld a hőmérőt, nehogy felforrjon a hűtőfolyadék, mert hengerfejes lehet a motor! (na, az már sokba kerül!)
Az előbbi hibák elhárítása viszont csak néhány ezresedbe fog kerülni, mert sem a termosztát, sem a ventilátor indító szenzor nem kerül többe, mint 3-3500 Ft. A munkadíj sem lehet több!


Kedves Doki!
1985-ös évjáratú 1.3-as karburátoros Toyota Starletem van. A problémám, hogy intenzív gázadásra a motor nem hogy nem húz, de rángatni kezd. Számtalan műhelyben jártam már a problémámmal, de semmilyen beszabályozás, tisztítás, alkatrészcsere (gyújtókábel, gyertya, légszűrő) nem szűntette meg ezt a zavaró problémát.
Válaszod előre is köszönöm!
Üdv: András
(2001. 06. 18.)

Nem hiszem, hogy megoldhatatlan problémád van. Azt sem hogy senki nem tudná megjavítani a kis Starletet.
De ha gondolod keress meg újra és írj le néhány dolgot. Érdekelne például, hogy hogyan is keletkezett a hiba, hirtelen, vagy fokozatosan? Mikor? Milyen javításokkal párhuzamosítható?
Milyen motor kódja van? (gyártási szám eleje!) Ebből ugyanis ki tudom keresni, milyen gyújtórendszere van és milyen porlasztóval is szerelték?
Ja és nem mellékes, hogy hány km van a kicsikébe taposva?


Szia!
Csak most értem rá átnézni a rovatod. Láttam a válaszod, köszi mindent (Leone és Kangoo).
A Renault Kangooról még annyit, hogy egy kisebb törésen (meg persze a kötelező szervizen) kívül tényleg lengéscsillapító problémával volt csak szervizben.
A jobb első szállt el, nagyon instabil, hangos és rosszul fékezhető lett a kocsi. Ez még az első évében volt, 30 ezer km után. Azóta simán megy minden. Most jön majd nagyszerviz (100 ezer km-en túl van), szólok a faternak, hogy a lengéscsillapítót nézesse alaposan meg.
Üdv, Nagy Dénes
(2001. 06. 18.)

OK, köszi, hogy írtál!


Tisztelt Attila!
Valóban csak ámulok és bámulok! Úgy látom Ön valóban érti a szakmáját, és a felkészültségéhez csak gratulálni tudok! Azt pedig, amit tesz, had ne minősítsem, mert az már tényleg személyi kultusznak tűnne!
Elolvasgattam a Wartburgos és Szamarás problémákat, és az azokra írt "kezelési javaslatokat", mivel ez idáig ezekkel a típusokkal rendelkezett a család, igaz, mindkettőből dupláztunk. Szinte minden állt, már amilyen problémákkal az adott típusoknál jómagam is találkoztam.
Saját tapasztalatom, hogy a gépjárműszerelés, mint olyan, az elmúlt 10 évben szépen lassan kezd megszűnni, főleg a "márkaszervizek" megjelenése óta! Ott csak az alkatrészcsere fogalmát ismerik, a javítást már nem nagyon.
Így fordulhat elő, - nem velem történt meg - hogy egy Opel Astra hátsó fékhengerének karmantyúszakadása 42 ezer forintba került. (Ha 100 forint az a kis karika, akkor azt hiszem sokat mondtam.)
Idén vásároltunk egy új autót Suzuki Wagonr+-t, (maximális értékelemzés és 2,5 millióig több márka több típusába beüléses próba után) amiben kényelmesen el is férünk nagy gyermekünkkel. Az autóval apróbb gondok voltak (vannak), de ezek csak tényleg aprók (ablaktörlő végállása 50 leállás után elmegy és egyszer lefelé kezd, illetve zörög az "anyós ülés" terheletlenül, ha rázós úton megyek).
Ez idáig 2 alkalommal voltam "márkaszervizben", de a tapasztalataim elkeserítőek. Arra gondoltam, - s ezért ragadtam "tollat" - hogy célszerű lenne egy ilyen tapasztalat-gyűjteményt megnyitni ezen a portálon!
Amennyiben meglátásommal egyet értesz, úgy kérlek jelezz vissza. További munkádhoz sok sikert kívánok,
Üdvözlettel, Kiss István
(2001. 06. 18.)

Nem szeretném, ha a műszaki segítségnyújtás mellé itt teremtenénk meg az autószervizek fekete listáját. Kicsit etikátlannak érzem, hogy ítélkezzek és reklám-ellenreklám helyévé tegyem ezt a rovatot. Nem is lehet mindenkinek rossz tapasztalata, (vagy mindenkinek jó tapasztalata!) ugyanazon szervizben! Tehát egyöntetű és elfogulatlanul mérhető értékrend hiányában csak felesleges viták színterévé válna ez a békés rovat! Ez pedig a valós gondok és létező, mindennapi használatot gátló problémák elől venné el az időt és a helyet. Úgy érzem.
Mikor ez a rovat indult, nem is gondoltam, hogy ilyen kevés ellenvélemény és bírálat ér majd. Ez is azt mutatja, hogy itt erre van a legkomolyabb szükség. Köszi, hogy megértesz!


Tisztelt Autódoktor!
A következő a problémával fordulnék önhöz:
Az autó egy 198x-es (talán 1982, most nem tudom) VW Jetta 1.6. A motorja injektoros. Öregecske gép, de elég jól húz, a fogyasztásával is meg lehet barátkozni. Viszont időközönként (általában akkor ha bemelegszik) előjön egy olyan hibája, hogy nem megy úgy ahogy kellene, padlógáznál "ledadog", rángat. (olyan érzés mintha túl sok benzint kapna.)
Aztán egy idő múlva, ha kedve van akkor ismét jól megy. Injektor baja lenne? (Gyújtáskábel, elosztófedél cserélve.)
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel: Krisz
(2001. 06. 18.)

Helló! Ez egy GTI-motoros kis méregzsák és ha nem cseréled ki minél hamarabb a légszűrőház oldalán található üzemanyag filtert, akkor az elektromos benzin pumpát is cserélheted, mert megszakad!
Ezt a szűrőt minden évben ki kell cserélni, mert még csak haladunk a nagy Európa felé. A benzin tisztaságát illetően is!
Aztán még nézd meg az elosztó fedél alatt található rotort, ha abban röpsúlyos fordulatszám korlátozó van, lehet hogy annak a rugója ki van lágyulva és már a ráírtnál alacsonyabb fordulaton leszabályoz!
Ha leveszed a rotort a tengelyről és forgatod kicsit, alul rá is van írva, milyen fordulaton kell tiltania. Ha a motor eléri ezt a fordulatot, a kirepülő kis érintkező testeli a gyújtószikrát és dadogva nem forog tovább a motor! Magyarul rángat. Hatásos védelem a motor hazafeszítése ellen.
De találkoztam már olyan motorral is amibe valami marha a VW busz 3650-es fordulatnál szabályozó rotorját rakta. Lehet egyébként olyan rotort is kapni, ami nem fordulatszám stoppos. Még olcsóbb is, de akkor rajtad múlik, mikor is leheli ki a motor a lelkét!
Ha mindezektől nem javul meg, keress újra!


Tisztelt Doki!
Nem rég vásároltam egy Opel Calibra-t (Vectra motoros C20NE), és úgy tűnik, hogy az automata szivatója nem működik.
Amikor hidegen elindítom, az alapját pár másodpercen belül vissza áll 850-re. Tudtommal, csak a motor üzemi hőmérsékletre történő melegedése után kellene kikapcsolni a szivátónak (legalábbis a régi Fiat Uno-mnál így működött). A kérdésem, hogy ezt tényleg az automata szivató hibája, vagy ez a motor így működik? Ha pedig tényleg rossz, akkor ez házilag is orvosolható vagy feltétlenül szükséges szakszervizbe vinni?
Válaszodat előre is köszönöm: István
(2001. 06. 18.)

Ez egy ilyen motor. Mert más az üzemanyag ellátása, mint egy Uno-nak.
Ha hidegebb lesz, kicsit intenzívebbé válik a hidegindító, de akkor sem lesz Fiat. Szerencsére. De igy sem egyenetlen a motor járása, ugye?


Kedves Autódoktor!
Szaktudásod lenyűgöző, ezért mielőtt szervizhez fordulnék, szeretnék tőled pártatlan véleményt kérni egy problémához, amely lehet, hogy nem is az (remélem).
Két éves 1,1-es Puntóm van, egy hete vettük, nem egészen 25 ezer km-rel. A hétvégén figyeltem fel egy hangra a motorban, amelyről nem tudom, hogy természetes-e: alapjáraton kereplő hangot hallok a motor felől, de nem mindig és nem ugyanolyan hangosat (nem csak hideg motor esetén); a hang a kuplung benyomásával megszűnik (ha jól tudom, a kuplung benyomásakor megváltozó motorhang egyébként normális).
Egyébként nem zavaró a zaj, csak akkor hallani igazán, ha az ablakokat felhúzom és nem szól zene az autóban, sőt, ha pirosnál állok, a mellettem lévő autók hangja is elnyomja. Menet közben nem hallom (lehet, hogy csak a nagyobb motorhang miatt?).
Van egy másik hang is, mégpedig, mintha valami folyadék mozgását, folyását, csepegését hallanám, ez hideg motor esetén jelentkezik. A motorban/ból nem folyik semmi, sőt máshonnan sem. Ez normális?
Bocsi, ha hülyeségeket kérdezek, de sajnos nem volt a családunkban autó, ezért nem volt honnan kellő szintű műszaki ismereteket összeszednem. Vajon csak az első saját autóm miatti túlzott féltés beszél belőlem vagy esetleg gond is lehet?
Válaszodat előre is köszönöm!
Kiss László
(2001. 06. 18.)

Az első hang, amit leírtál, a nyeles tengely csapágy hangja a váltóból. Cseréltesd ki a váltó olaját, ez a legtöbb amit megtehetsz. Sokáig nem is lesz hangosabb, egyébként ez a minimális hang a Punto esetében már új korában is létezik, illetve néhány ezer Km után jelentkezik és 100 ezer km-ig nem is igen lesz hangosabb, ha a váltó olaját két évente kicserélteted.
A másik hang is természetes a Punto és még néhány típus esetében.


Írja meg egy emailben, milyen autója van (márka, típus, évjárat), és mik a tünetek. A kérdést továbbítjuk szakértőnknek. Ha lehet, használjon ékezeteket, és ne küldje el többször a levelet! Az egy típushoz kötődő korábbi kérdéseket, illetve a Doki válaszait a katalógusban könnyen megtalálja. Korábbi esetre visszautalva kérjük írja meg, melyik válaszban volt róla szó.

A választ postafordultával AUTÓDOKTOR rovatunkban olvashatják. Természetesen csak a problémák egy része orvosolható távgyógyításos módszerrel, mindenki maga döntse el, milyen mélységig mer bemászni a motorházba.

Bizonyos esetekben nem ajánlatos házilag bogarászni, ilyenkor természetesen telefondoktorunk is azt javasolja majd: forduljon szakszervizhez.

A totalcar telefondoktora:
Dergez Attila autószerelő, általános orvos. Javít Trabanttól japán autóktól 600-as Mercedes-ig gyakorlatilag mindent. Szíve csücske a német autók, de jöhet angol, francia, olasz, orosz, vagy akár SAAB.