2010.01.31. 08:16


Tisztelt Autódoktor!

1989-es évjáratú Opel Corsa 1.5 D típusú autómban úgy néz ki, hogy megérett egy akkucsere. A kérdésem az volna, hogy a mostani 66 Ah-s helyett vehetek e 70 Ah-sat a könnyebb indulás érdekében, illetve lehet e ebből bármilyen gond?
Vagy elég lenne egy kisebb akksi is, mondjuk 56 Ah-s?
Én a BOSCH S3-as típust gondoltam, arról mi a véleménye?

Válaszait előre is Köszönöm!:

Kedves Érdeklődő!

A közhitben szentírásként élő kapacitás (azaz az amperóra, Ah érték) kevésbé fontos szempont. Főleg egy dízelmotor esetében, hiszen ez gyakorlatilag akkor érdekes, ha álló motor mellett használ elektromos fogyasztókat.

Sokkal fontosabb az indítóáram, amely (egyszerűen fogalmazva) azt adja meg, indítózáskor mekkora áram nyerhető ki egy adott akkumulátorból. Bonyolítja a helyzetet, hogy számszerűen ez nehezen összehasonlítható, létezik ugyanis négyféle szabvány arra vonatkozóan, hogyan is kell ezt mérni. A legtöbb esetben ez DIN vagy EN szabvány szerint van megadva, ritkábban SAE vagy IEC szabvány szerint. Jobb esetben a DIN és EN szerinti értéket is feltüntetik - utóbbi egyébként magasabb érték.

Természetesen a kapacitás és az indítóáram között van némi párhuzam, magasabb kapacitáshoz általában magasabb indítóáram is tartozik.

A Corsa 1.5D-hez egy 62-66Ah-s akkumulátor tökéletesen megfelel, ha az képes nagyjából 500A (EN) indítóáram előállítására.

Márkát nem szívesen ajánlok, ezt mindenki maga kell eldöntse. Ma már egyébként nem igazán lehet kifogni igazán rossz minőségű akkukat, az élettartamot sokkal inkább befolyásolja a használat és az autó töltőrendszerének állapota. Az ismertebb név persze ad némi lelki nyugalmat, ám érdemes tudni, hogy amennyiben mégis meghibásodik, a garanciális ügyintézése valószínűleg macerásabb lesz. Egy olcsóbb akku mellett szólhat - az ára mellett - az is, hogy ezek jótállási igényeit általában a forgalmazó üzletben is elintézheti, feltéve persze, hogy az nem egy hipermarket.

Végül javaslom, hogy ne vásárolja meg az első útjába eső, többé-kevésbé szimpatikus darabot. Mivel épp akku-szezonban vagyunk, tájékozódjon az interneten, guglizzon, és eszerint válasszon.

Üdvözlettel:

Autódoktor