Misztikus hiba a Peugeot-ban

2013.06.28. 11:17

Kedves Autódoktor!

Szerinted mi lehet 1.1-es, 2002-es Kisoroszlánom problémája?

Novemberben mentem vele, hideg volt kint, fűtés bekapcsolva, egyszer csak pár pillanatig nem fújt semmit, gondoltam, elszállt a fűtés, vagy a ventilátor, de nem… a motor „fulladozott”, ekkor még erőteljesebb gáznyomásra továbbment az autó. Még ugyanezen alkalommal egy lassítást követően úgy éreztem, „elnehezült, a kormányzás is nehézkessé vált, majd leállt a motor, újraindítottam, elindult. Aztán kanyarodtam, lassítás, hármasból kettesbe visszakapcsolás, és ismét leállt – a kézifékvisszajelző világított a műszerfalon. Újraindítottam, majd gond nélkül hazahozott.

Biztos, ami biztos, kértem egy BSI ellenőrzést, ami hibamentes volt. Télen nem mentem sokat, talán néhány száz, vagy 1000 km-t, ezalatt nem is jelentkezett semmi gond.

Most májusban viszont megint, kb. 15 km megtett út után parkolót kerestem, megint úgy éreztem, el akar „nehezülni”, ezért leállítottam, újraindítottam. Olyan, mintha a kormány, a pedálok, minden olyan ellenállóvá, keménnyé válna.

Most hétvégén voltam olajcserén, kapott új légszűrőt, és pollenszűrőt is, de megint úgy éreztem egyszer, mintha „nehezülne”, megint kanyargós útnál, de végül nem állt le, erősebben odaléptem a gázra, és gond nélkül haza is hozott.

Mi lehet ez? Mindig lassításkor, illetve kanyarodáskor jelentkezik a gond, eddig még csak pár alkalommal éreztem, és teljesen összevissza, van, hogy több száz km-en keresztül semmi gond…

Olajcsere előtt a motor néha üresben nagyot „rúgott”, a műszerfal szerint az alapjárat kissé ingadozott ilyenkor, de ez a motorolajcserével megszűnt (el ne kiabáljam). Ezt sem tudom, mi lehetett az oka. Lehet összefüggés esetleg valahogy?

11 év aatt semmi gondom nem volt, nem volt komolyabb probléma az autóval, 85.000 km van benne.

Köszönöm előre is a segítséget

Szép napot kívánok

Kedves Érdeklődő!

2001-ig a 206-osok egész megbízható autók voltak. Aztán ettől az évtől jelentősen módosították az elektromos rendszert, egyfajta adaatbuszos verzióra cserélték az addigi teljesen analóg rendszert.

Nos, az ön autója ilyen, jó helyen tapógatóztak tehát, amikor a BSI-diagnosztikához nyúltak. Ez a BSI-modul a hagyományos modellek biztosíték-tábláját kiváltó teljesítmény-elosztó áramkörök, amelyek hibája egészen fura dolgokat tud produkálni. Még úgy is, ha egyébként nincs hibajelzés.

A tapasztalatok egyébként elég kevés irányt fednek fel ilyenkor. Ezért kivételesen nem azt javaslom, hogy az autót vigye el egy türelmes és alapos diagnosztához, hanem:

- ellenőrizzék az akku körüli táp- és testkábeleket;

- ellenőrizzék az összes biztosítékot, nem lazult-e meg, nem áll-e csálén;

- ellenőrizzék, mozgassák át a biztosítéktábla és a műszerfal környékén, valamint a motortérben az összes csatlakozót;

Ezek meglehetősen gyakori problémák, ám ha ezek sem hoznak megoldást, marad az alapos és türelmes hibakeresés egy megfelelően felszerelt műhelyben.

Üdvözlettel:

Autódoktor