Furcsa szag a Mitsubishiben

2014.10.20. 12:52

Kedves Autódoki,

nemrég vásároltam egy Mitsubishi L200 típusú autót, 5000 km van még csak benne (super select-es). Időnként megállás után furcsa szagot érzek, mintha kuplung lenne, vagy behúzva maradt volna a kézifék, nem tudom. (persze nem maradt úgy). Szinte csak betonon használtam eddig, hátsókerékkel, egyszer kapcsoltam összkereket.

Az is feltűnt, hogy hátul a difimű olajos, koszos az autó aljához képest, illetve ilyenkor a fogyasztás is magasabb a computer szerint. (ma 13-at mutatott, és nagyon égett szag volt, amikor a probléma nem jelentkezik, 9-et mutat).

Márkaszervíz elég messze van, ezért először Önhoz fordulok.

Köszönöm válaszát! Dániel

Kedves Dániel!

Feltétlenül keresse fel a márkaszervizt, mert az autó még garanciális, tehát gyártói hiba esetén garancia keretein belül orvosolják a problémáját. Nem is baj, hogy kicsit messze van a szerviz, legalább a hosszabb úton talán jelentkezik majd a jelenség, ami a hibamegállapítás szempontjából nagy segítség lesz a kollégáknak. Érdemes telefonon jelezni a megérkezés időpontját, hogy azonnal fülön csíphessék a hibát.

Amennyiben a probléma jelentkezése esetén a fogyasztás emelkedik, nem kizárható hogy a fékek fognak be, azonban ebben az esetben a lépésben guruló autó nagyon hamar megáll, amit könnyen észre lehet venni egy dugóban való araszolás közben.

A hátsó differenciálmű ellenőrzését is bízza a szakszervizre, ilyen új autó problémája esetén nem érdemes kockáztatni a garancia elvesztését azzal, hogy külsős szerviz próbálkozik a javítással. A próbaút után fékpadi mérést javasolok, majd az erőátviteli elemek vizsgálatát, beleértve a differenciálzárak működésének ellenőrzését is. De az ESP célműszeres vallatása is valószínűleg benne lesz a márkaszerviz javítási protokolljában.

Gulyás Márk - www.deltamark.hu