Tetőablak utólag

2016.09.10. 10:10

Tisztelt Autódoki!

Hároméves, "budget" márkás személygépkocsira szeretnék utólag beszerelhető tetőablakot. Ön mit javasol? Érdemes egyáltalán vele foglakozni? Van több cég is a piacon? Az autó hosszú ideig a tulajdonunkat képezi, nem megy pár évesen a "lecsóba". Egy nagy tapasztalattal bíró cégtől igen borsos (280 ezer forint) árajánlatot kaptam, igaz elektromos működtetésű valamint árnyékolóval rendelkező kivitel szerepel az ajánlatukban (H-300 NSG Comfort). Sajnos ezt nem tudom vállalni.

Az autó viszonylag nagy üvegfelületei, illetve a légkondi és/vagy lehúzott ablak helyett merült fel a tetőablak ötlete (huzatmentesen és csendesebben átszellőzik az autó, valamint a nyári kánikulai napok után esetleg teljesen kiválthatja a légkondit). Ha rossz az elképzelésem, vagy a hozzá fűzött reményeim bizonyulnak túlzónak, kérem, nyugodtan "köpködje" meg az egész ötletet/elképzelést. Eddig mindösszesen két céget találtam. A fent említett budapesti mellett egy vidéki nagyvárosban működőt, ahol az ár baráti, igaz csak kibillenthető funkcióval bír az általuk forgalmazott (beszerelési lehetőséggel) tetőablak.

Ricsi

Kedves Ricsi!

Nem jó embert talált meg, érzelmileg érintett vagyok az ügyben: az első dolog amit évszaktól és időjárástól függetlenül működtetek az autón az a naptető kurblija/kapcsolója. Autóvásárláskor pedig az első számú kritériumom a tetőn található gyári luk megléte.

A mai autók eléggé hozzák a műanyagablak-érzést, ez nem vitás, főleg a nemrég taglalt bubogás miatt lehúzhatatlan ablakok okán. A klíma nagyon komfortos találmány, de aki nem szereti a mesterséges közeget, az bizony egy idő után feszenghet az utastérben - igaz, ehhez hozzájárulhat az is, ha a szellőzőrendszer megfelelő időszakos fertőtlenítése, karbantartása elmaradt esetleg, és a benti légkör friss levegő után kiált.

A klíma előtti korszakban felnőtteknek még ismert a huzattól hangos utastérben való utazás, ami rendkívül hangulatos, már-már romantikus, de azt le kell szögeznünk, hogy egy jól működő klímával nem veheti fel a versenyt. A megfelelő tetőablak kiválasztásánál feltétlenül olyan céget válasszon, amely alkatrészt is kínál a termékhez, hosszú távon gondolkozva már most érdemes lenne néhány pót-tömítést vásárolni a tetőhöz, mert az UV nem kegyelmez semminek: a megöregedett gumi bizony beengedi a folyadékot idővel, és a legtöbb utólagos naptető nem rendelkezik belső vízelvezető tálcával, tehát a vasszer' egyből az ülésre/nyakra/szőnyegre kerül.

A 80-as, 90-es évek sziloplaszttal beragasztott utólagos tetőit pedig jobb lenne nem visszahozni, retrodivat ide vagy oda. A másik sarkalatos pont a beépítés: csak olyan szakemberre bízza a munkát, aki már látott hasonlót, és garanciát is ad. Szerencsére a legtöbb forgalmazó beszereléssel együtt vállalja az értékesítést. Itt a tető megfelelő kivágása, a korróziógátlás, és a tetőkárpit szakszerű, esztétikus kialakítása is fontos szempont. Az olcsó sokszor a legdrágább lesz a végén, ezért érdemes inkább eleve a minőséget választani. Az árnyékoló nélküli kivitel felejtős, gondoljon a júliusi hőségben való klíma nélküli ácsorgásra az autópálya 72 fokot árasztó aszfaltján.

Remélem segíthettem! Gulyás Márk - www.deltamark.hu