Örökölt Citroën

2003.03.28. 10:24

Az autó ott állt az udvarunkon, a kötelező biztosítást még két évig fizettük, majd abbahagytuk.

Tisztelt Autójogász!

Édesapámnak volt egy öreg Citroënje (18), 4-éve történt egy futómű balesete (megismerkedett a padkával).
Sajnos nem volt pénzünk megjavítani. Az autó ott állt az udvarunkon, a kötelező biztosítást még két évig fizettük, majd abbahagytuk. Ekkor jött egy papír miszerint a biztosító felbontotta a szerződést. Édesapám nemrégiben sajnos meghalt.
A kérdésem egyik része az lenne, hogy a hagyatéki eljárást követően a nevemre át kell-e majd íratni az autót ahhoz, hogy el tudjuk adni, vagy rendszámát le tudjuk adni, vagy pedig a hagyatéki papírokkal el lehet rendezni ezt a dolgot.
A másik kérdésem az pedig arra vonatkozna, hogy mivel ilyen sokáig nem lett fizetve a biztosítás, igényt tarthat-e a biztosító az elmúlt két év megfizetésére a mi részünkről?

Válaszát előre is köszönve:
Pallos György

Tisztelt Uram!

A 35/2000. (XI. 30.) BM rendelet
78. § (1) (4) szerint a forgalmi engedély üzemben tartójának személyében, illetve személyi adataiban, valamint a jármű azonosító adataiban bekövetkezett változáskor új forgalmi engedélyt kell kiállítani.
Tehát nem elegendőek a hagyatéki papírok, azok alapján kérni kell a megváltozott tulajdonosi - üzembetartói adatokat tartalmazó új forgalmi engedélyt, át kell íratni. A biztosító a felmondott szerződést követően nem követelhet elmaradt biztosítási díjat, viszont az átíráshoz mindenképpen biztosítást kell kötni az új tulajdonosnak.

Tisztelettel,
Bodolai László