Bevont forgalmi intézése

2004.03.24. 18:53

Tisztelt Autójogász!

Az esetem elepból nagyon egyszerű. Ellopták az irataimat(komplett, személyi, jogosítvány adókártya, tb, stb, köztük a forgalmit is amiben benne volt a zöldkártya). Minden iratot sikerült beszerezni újra (mellesleg több hónapi utánjárással) a zöldkártya pótlásáról azonban elfelejtkeztem. Ezek után pár hónappal , mostanában, egy közúti ellenőrzésen derült ki, hogy bizony a zöldkártyáról megfeledkeztem. A forgalmit elvette a közeg, és adott róla egy elismervényt, amin azonban mint utólag megnéztem se a kerület se a kapitányság nincs rajta. Tehát utána érdeklődni nem tudok, hogy áll az ügy. A rendszámot nem vették el, a rendszámon a matricát sem kaparták le, pedig ezt is ha jól tudom meg kellett volna tenniük, tehát a rendszám elméletileg a matrica alapján érvényes. Ráadásul nem a lakhelyemen történt a dolog, így a helyi okmányiroda szerint hetekig tart amíg a papírok megérkeznek hozzájuk. Addig azonban elméletileg az autót nem használhatnám.

Kérdésem lényege a következő: a fent említett eljárási hiányosságok jelenthetnek e valamiféle kiskaput, valamint hogyan tudnám meggyorsítani az eljárást. Illetve a hetekig húzódó eljárás idejére valamilyen úton módon használhatóvá tudom e tenni az autóm papírok szempontjából.

Hirtelen az jutott eszembe hogy bejelentem az okmányirodában hogy elveszett a forgalmi, alibit biztosítok magamnak az igazoltatás idejére, és az érvényes rendszámom alapján új forgalmit kérek... Mondjuk ez csak első dühömben jutott eszembe, szeretném minél gyorsabban és tisztán újra használni az autómat.

Válaszát előre is köszönöm:

K. L.

Tisztelt Uram!

Azt semmiképp sem javaslom, hogy az elvett forgalmit elveszettként jelentse be, ez a hatóság félrevezetését is jelentheti. Próbáljon érdeklődni a forgalmija után az illetékes okmányirodában, illetve az a helyszín szerint illetékes rendőrkapitányságon, ahol a forgalmiját bevonták. Az elismervény alapján meg tudják mondani önnek, melyik kapitányság járőre vonta be az okmányt.

Üdvözlettel:

Dr. Bodolai László