Katasztrofális útburkolat

2010.10.21. 17:42

Tisztelt Autójogász!
Lakóhelyemen az utcánk utburkolata rettenetesen leromlott állapotban van, több ígéretet kaptunk már a felújításról de nem történt még egy kis foltozás sem.
A kérdésem az lenne, hogy tudnánk ráterhelni az autójavítási költséget az önkormányzatra? Gondolok itt lengéscsillapító, gumik alufelnik javítási költségére.

Válaszát előre is köszönöm!

Tamás

A felni és gumisérülés miatti károk érvényesítéséhez mindenképpen készüljön fotó a helyszínen a rongálódásról és a kátyúról, még szerencsésebb, ha utazott velünk valaki az autóban, aki tanúsíthatja az esetet. A lengéscsillapító, illetve egyéb kopó alkatrészek, gömbfejek esetén már nehezebb a bizonyítás, ezek ugyanis fokozatosan kopnak, használódnak el, emiatt igen nehéz azt igazolni, hogy épp az adott kátyú tette tönkre.
Figyelemmel kell lenni arra, hogy amennyiben az adott útszakaszon szabályosan kihelyezett KRESZ tábla figyelmeztet a rossz útburkolatra, akkor az önkormányzat eredményesen védekezhet azzal, hogy a sofőr nem ennek megfelelő óvatossággal (sebességgel) vezetett.

dr. Horváth Bence