2011.08.05. 12:03

Tisztelt Autójogász!

Lehet, hogy csak az én hülyeségem, de egyszerűen nem tudok rájönni, hogy Budapesten, a Villányi úton az úttest bal oldalán szabad-e parkolni. Ugye a Villányi úton a villamos középen közlekedik, tehát a két haladási irány ketté van osztva, így parkoláskor a szembe lévő forgalmat nem akadályozza az autó megálláskor, illetve várakozáskor, és a villamostól is kellő távolságban van. Illetve a közlekedő forgalmat sem akadályozza az autó parkoláskor.

Tisztelt Kérdező!

a kérdés megválaszolásához a KRESZ, azaz a közúti közlekedés szabályairól szóló 40. §-ban tárgyalt megállásra vonatkozó rendelkezése az irányadó; 40. § (1) bekezdése tartalmazza a főszabályt, mely szerint járművel megállni - ha közúti jelzésből vagy a (2)-(5) bekezdés rendelkezéséből más nem következik - csak az úttest menetirány szerinti jobb szélén, azzal párhuzamosan, egy sorban szabad. A főszabályt a (2) bekezdésben követő kivétel esetünkben csak erősíti, hiszen azt mondja ki, hogy egyirányú forgalmi úton az úttest bal szélén - ha közúti jelzésből más nem következik - akkor szabad megállni, ha a jármű mellett az úttest jobb széléig mérve legalább 5,5 méter szélességű hely marad. A Villányi útnak van egyirányú része is, így erre a részre vonatkozóan azért sem szabad a bal oldalon megállni, mert nem marad 5,5 méter az úttest jobb széléig. Ez persze az osztottpályás kétirányú útszakaszra nem vonatkozhat. Viszont az ehhez hasonló gondolatmenet mentén haladva megfogalmazott (5) bekezdés b) pontja szerint tilos megállni, ahol a jármű és az úttest másik szélén álló jármű között legalább három méter széles hely nem marad. A Villányi út jellemzően kb 7 méter széles. Ha tehát a jobb oldalon egy kb 2 méter széles autó áll az úttest szélétől megfelelő távolságra, és egy másik kb 2 méter széles autó áll az úttest bal oldalán az úttest szélétől szintén megfelelő távolságra, akkor 7- (2+2+2 megfelelő távolságnyi hely) méter, azaz kb 2 és fél méter marad, ami nem több 3 méternél. Ezért nem lehet megállni a Villányi út bal oldalán.

tisztelettel

autójogász
dr. Lenkei Balázs