2011.09.11. 14:41

Lejárt műszaki vizsgával rendelkező autóval közlekedtem, a szerviztől a lakásomig, E-n kevesebb, mint 1 km távolságon),
2011. június 27-én reggel 7:50-kor. Ez idő alatt a rendőr elvtárs és elvtársnő ellenőrizték majd elvették a gépkocsi forgalmi igazolványát törvényesen mivel ezen az 500 méteren szabálysértést követtem el.
A rendszámról lekaparták a meglévő matricát erre jogosultak?
(Megjegyzem a kitöltött jegyzőkönyvbe június 28 került, amit akkor nem vettem észre)
Hangsúlyoztam, hogy csak ezen az útszakaszon használtam az autómat, a szervizből, hoztam, a telefonomon az utolsó hívott szám a pár perce hívott szervizé. A szomszédok (350 m-re a megállítás helyétől) és bárki a környezetemből tudja igazolni, hogy nem jártam ezzel az autóval (hanem egy kölcsönözött Suzukival), de nem voltak kíváncsiak az állításomra).
Június 27.-július 7. Vártam az értesítést az esetleges büntetéssel majd, június 7-én elmentem a Gy.-i okmányirodába érdeklődni a forgalmim iránt.
Július 11. A Gy.-i okmányiroda robottelefonja közölte, hogy nincs ügyintézés július 11 és augusztus 1 között.
Július 13.-án a M. rendőrkapitányságon felvilágosítottak, hogy az elvételt követő 7. napon (július 4) átküldték a Gy.-i okmányirodába, érdekes és hihetetlen az esetem, de ők teljesen jogszerűen jártak el.
Tehát több mint egy hónapja nem rendelkezem a forgalmival és az autóm használatával. A munkába járás vonattal és BKV-val még elviselhető is lenne, többször teszem, viszont ettől a tehetetlenségtől és megalázottságtól képtelen vagyok napi pár óránál többet az ágyban tölteni, és a munkahelyemen a követelményeknek megfelelően viselkedni.
Július 14. Kénytelen voltam a szabadságomat is kivenni és élvezni az autó nélküli álmatlan éjszakáimat.  
A több mint 20 év alatt több mint 400 000 km vezettem, leellenőrizhető, hogy soha nem volt a gépkocsi biztosítás illetve műszaki nélkül.
Kérdéseim: Ez jogszerű? El kell fogadjam és kész? Tehetek e valamit ebben az esetben? Csak nekem kell betartani a szabályokat?
Büntethető az én szabálysértésem ilyen mércével több, mint egy hónapig felfüggesztett forgalmi?
Ez egy normális eljárás?
Nap, mint nap csak gyűl a düh és a tehetetlenség ebben a kiszolgáltatott helyzetben.
Elvárható-e, hogy ezek után tiszteljem a rendőrt és a rendőrséget?
Nagyon várom a válaszukat,
Tisztelettel
K. Attila

Tisztelt Kérdező!

Az Ön által előadott történet valóban bosszantó, ugyanakkor mint autójogász fontosnak tartom tisztázni, hogy minden alapot nélkülöz a rendőrséggel szembeni dühe.

A hatóság jogszabályban rögzített feladata többek között az, hogy a közlekedésben résztvevőket  megvédje az érvényes műszaki vizsgával nem rendelkező gépkocsiktól. a műszaki vizsga rendeltetése, hogy olyan gépjármű ne vegyen részt a forgalomba, mely mások és saját biztonságát veszélyezteti. Önmagában az a tény, hogy az Ön gépjárműve műszakilag kifogástalan állapotban vett részt a közlekedésben, csak éppen a műszaki vizsgája lejárt, illetve, hogy csak pár száz métert tett meg műszaki vizsga nélkül közúton, nem mentesít a szabálysértési felelősségre vonás alól.
A fentiekből az következik, hogy az intézkedő rendőrnek nincs mérlegelési jogköre. A rendőr abban az esetben járt volna el jogellenesen, ha Önt tovább engedi közlekedni egy olyan gépjárművel, mely nem rendelkezik érvényes műszaki vizsgával.
Az intézkedés módja és menete mindenben megfelel a jogszabályi előírásoknak.

Ami az okmányirodát illeti, érdemes lenne utánajárni, hogy mivel indokolják, hogy ilyen hosszú ideig szünetelt az ügyfélfogadás. Amennyiben az okmányiroda nem ad érdemi választ, az ügyintézés indokolatlan elhúzódása miatt keletkezett esetleges vagyoni kár igényét bírósági úton érvényesíteni tudja.

tisztelettel
autójogász
dr. Lenkei Balázs