2012.07.03. 13:39

Kb. egy éve vettük meg az autót 90 ezer kilométerrel. A napokban a műszakinál derült ki, hogy az órát valószínűleg visszatekerték, mert korábban 150 ezer kilométernél állt. Erről semmilyen hivatalos iratot nem kaptunk itt, ahol készítik a műszakit. Egy fiatal házaspártól vettük, jól átvertek minket, de semmilyen bizonyíték nincs a kezünkben. A két évvel korábbi hivatalos papírokat hogyan lehetne beszerezni? Mit javasol?

Tisztelt Kérdező!

Fő szabály szerint a fiatal házaspárral szemben a szavatossági igényét a teljesítéstől számított 6 hónapon belül lehetett volna érvényesíteni. Figyelemmel arra, hogy a műszaki vizsgáztatásig menthető okból nem volt abban a helyzetben, hogy igényét érvényesítse, a szavatossági igény érvényesítésére határideje a teljesítés időpontjától számított egy év. (Ptk. 308./A§.) Amennyiben az autó vásárlásától számított 1 éves jogvesztő határidő már eltelt szavatossági igényét nem tudja bíróságon érvényesíteni.

Abban az esetben, hogy ha a fenti határidő még nem telt el, az okmányirodában az adásvételi szerződésről kérjen ki másolatot, feltéve ha abban rögzítették a kilométerállást. Szüksége lesz továbbá a műszaki vizsga során készült igazolásra, amely a valós kilométeróra állást bizonyítja. Ezen okiratik hiányában nem tudja bizonyítani, hogy az autó a teljesítés időpontjában nem felelt meg az adásvételi szerződésben meghatározott tulajdonságoknak. Sikeres bizonyítás esetén árleszállítást vagy az eredeti állapot helyreállítását kérheti szavatossági igény jogcímen a bíróságtól.

Tisztelettel:

Autójogász

dr. Lenkei Balázs