Eladás utáni adófizetés

2012.09.28. 12:39

Tisztelt Autójogász!

2010 szeptemberben eladtam az autómat, majd vásároltam helyette egy másikat, majd január elseje után befizettem rá a kötelező (akkor már) teljesítményadót. Később ezt az autót is lecseréltem. Mindig megkaptam az aktuális gépjárműre az adófizetésről szóló határozatot és csekkeket, melyeket be is fizettem. Ám most 2012 augusztus 10-én kaptam egy "Számlaegyenleg értesítő"t az adóhivataltól, mely szerint az előző évi hátralékom 27300Ft ebből fizetendő ugyanennyi. Továbbá folyó évi adókötelezettség 07.24-ig 2156Ft Ez a levél a 2010 szeptemberében eladott autómra vonatkozik (a jelenlegi autóm után be van fizetve az egész éves adó).

Autó adásvételi szerződését 5napon belül (eladás másnapján) leadtam az okmányirodában. Sajnos másolatot nem készítettem, így jelenleg nem tudom bizonyítani, hogy eladtam a járművet. Ilyenkor mik a lehetőségeim?

Köszönettel,

Csaba

Tisztelt Kérdező!

A gépjárműadóról szóló törvény értelmében a gépjármű adó alanya az a személy, aki a gépjármű nyilvántartásban az év első napján tulajdonosként vagy üzembentartóként szerepel. Ha a gépjármű tulajdonjogában bekövetkezett változást a korábbi tulajdonos bejelentette, akkor az adásvételi szerződés megkötésének időpontját követő év első napjától nem minősül adóalanynak. (1991. évi LXXXII. 2.§.(4) bekezdés)

Tisztelettel:

Autójogász

dr. Lenkei Balázs