Kékesszürke vagy szürkéskék?

2012.12.14. 10:43

Tisztelt Autójogász!

A következő érdekes dologgal találkoztam egy héttel ezelőtt. 20 éve derekasan szolgáló autómat a dátum lejárta előtt elvittem műszaki vizsgára, amelyet sikerrel vettünk. Ám, a pont az i betűn, a mondat végén, elmaradt: nem kaptam matricát a rendszámra, egyedül a régit kaparták le. Innen kezdődik a kálváriám. Az autót kiadták, hogy a műszaki vizsgán megfelelt, viszont, cseréltessem ki a forgalmi engedélyt, mert az autó színe helytelenül szerepel benne. Elcsodálkoztam, nemrég kapott új forgalmit, mi lehet a gond, és rögtön meg is lett: a forgalmi engedély szerint az autó színe KÉK. (Elfelejtettem a levél elején megemlíteni: ez egy szürke autó...) Azt mondták, hogy az okmányirodához fordulhatok, ott kicserélik a forgalmit (amely díját nekem kell majd állnom), valamint megvásárolhatom a matricát is, amely a műszaki vizsga érvényességét tanúsítja majd. Nem vagyok időmilliomos, így először telefonon érdeklődtem, hogy mi a teendő, a hozzám legközelebb eső okmányirodát hívtam. A mondandóm végét meg sem várva elhajtottak, mondván az ügyben csak az az okmányiroda járhat el, amely a forgalmit kiállította annak idején. Semmi gond, röpke egy óra próbálkozás után sikerült őket is elérnem, keresztül verekedtem magam az "idén már nincs időpontunk" (december 5-e) akadálypályán, hogy legalább elmondhassam miről van szó. Ekkor az ügyintéző tájékoztatott, hogy az autó adatai rendben vannak, a forgalomba helyezés óta a "kékesszürke" megnevezés szerepel a nyilvántartásban, azonban "az új rendszer szerint" - nem tudom mit értett ezalatt - a színkód besorolás rövid megnevezése kék, ezért csak ez került bele a forgalmiba, a vizsgabiztos tévedett. Visszakérdeztem mégegyszer: ez így maradhat, nem kell új forgalmi, a vizsgabázison kérjek matricát - igen volt a válasz. Tehát, vissza a vizsgabiztoshoz. Előtte tettem egy kört, a régi papírok között megtaláltam egy műszaki adatlapot, ahol még a teljes szín megnevezés szerepelt (kékesszürke), így ennek biztos tudatában hívtam fel a vizsgáztató állomást. Sajnos ismét lepattantam, mondván ők nem adják ki a matricát, az autó szürke, cseréltessek forgalmit, részükről ez így rendben van.

Tehát. Jelenleg van egy autóm, érvényes műszaki vizsgával, amelyért kifizettem elég sok pénzt. Az autó színe 1990 óta változatlan, matricám nincs, pattogok az okmányiroda és a vizsgaállomás között. Slusszpoén, hogy egy ismerős megjegyezte, hogy 15 napig érvényes a műszaki adatlapom, erre sem az okmányiroda sem a vizsgaállomás sem hívta fel a figyelmem, a 15 nap tehát ketyeg, az autóra szükség van.

Ki a feljebbviteli szerv?

Bár én nem érzem magam hibásnak, már ott tartok, hogy FIZETNÉK is, csak valaki adjon egy matricát a rendszámomra, kifizetem az új okmányokat is (feleslegesen)....

Válaszát előre is köszönöm (kérem a név maradjon rejtve, nem szeretném ha kikerülne)

ui: egy ismerősöm hasonlóképpen járt, meséltem neki az esetet, majd másnap felhívott: a gyári festésű, újkora óta nála levő BARNA autóból valamikor SÁRGA lett a forgalmi csere során, eddig ő sem vette észre, ezután rajta is levernek egy okmánycserét a következő műszaki vizsgán??

Tisztelt Kérdező!

A forgalmi engedélyt kiállító okmányiroda térítés nélkül köteles az általa elrontott forgalmi engedélyt soron kívül kicserélni. Az okmányiroda tévedett akkor, amikor a kékesszürke szín rövid megfelelőjét kék színben állapította meg. "Az új rendszer szerint" a kékesszürke rövid megnevezése szürke, míg a szürkéskék szín rövid megnevezése kék.

Tisztelettel:

Autójogász

dr. Lenkei Balázs