2013.06.19. 13:26

Kedves Autójogász!

Parkolási büntetés mizéria, két kerület határában, a Csalogány utcában, az alábbi részletekkel. Előre is köszönöm a segítséget és a figyelmet.

Reggel 8 óra néhány perckor parkoltam le, és a hozzám legközelebb eső parkolóautomatáról lestem le a kódot, és küldtem is az SMS-t. Meg is jött rá a megnyugtató válasz 8 óra néhány perc plusz egy perckor, hogy minden rendben, 8.30-kor kezdődik a díjfizetési időszak, utána rögtön számolnak, addig nem kell. 8.45-kor mégis ott volt a kis piros. Rögtön telefonáltam, az önkormányzattól pedig elmondták, hogy na igen, az érintett utca egyik fele I., másik II. kerülethez tartozik, és én épp a rosszhoz tartozó kóddal sms-eztem. De gond nincs, ilyen esetekben engedni szoktak. (Egyébként azóta meg is találtam egy, a két kerület között kötött megállapodásról szóló cikket, hogy az ilyen határos utcák esetében elfogadják egymás díjfizetéseit.) A tarifa egyébként amúgy is ugyanannyi, csakhogy! A parkolási időszak kezdete nem ugyanaz az utca két oldalán, a II. kerületben 8.30-tól, az I.-ben 8-tól kell fizetni. és ugye nekem csak 8.30-tól van jegyem, a büntetés meg 19 perccel előtte ért, így ragaszkodnak a büntetés megfizetésére. Az SMS-t időben, a büntetés előtt elküldtem, elindítottam tehát a parkolást időben, bár rossz parkolóautomatában, de olyanban, ahol elviekben megállapodás van arról, hogy érvényes a másik területre is.

Persze érveltem a tájékoztatás teljes hiányával, meg azzal a számomra abszurd ténnyel, hogy minden időpontra szól a megállapodás (tehát ha 9-kor ugyanezzel az eljárással parkolok, elengedik a büntetést), kivéve az említett fél órára? Természetesen felajánlottam az adott időszakra való tarifa megfizetését. És tartom magam ahhoz, hogy a parkolás akkor kezdődik, amikor elindítom a parkolási szándékomat, és azt visszaigazolják. Mert ahogy én gondolom, ez esetben ez lehet a kulcskérdés.

Álláspontját előre is köszönöm.

Üdvözlettel:

Szuhai Krisztina

Kedves Krisztina!

A budapesti parkolási rendszer abszurd jellegére figyelemmel a fenti esetben az egyetlen megoldás egy józan bírói döntés lehet. A vonatkozó jogszabályok jelenleg nem teszik lehetővé, hogy méltányosságot gyakoroljon a parkolási társaság ügyfélszolgálata. A két kerület közötti megállapodás azonban azt sejteti, hogy a tulajdonosi önkormányzatok is érzik, hogy a parkolási gyakorlatuk összeegyeztethetetlen a polgári jog alapelveivel. A polgári jogi jogviszonyból következik, hogy a felek együttműködni kötelesek, azaz mindkét félnek, így a jogosultnak is minden esetben a társadalmi elvárásokkal összhangban kell eljárnia. Semmiféle jogi indok nem támasztja alá, hogy a parkolási gazdasági társaságok esetén ezen együttműködési, tájékoztatási kötelezettsége ne érvényesüljön. A pótdíjazás jogszerűsége a fenti eset összes körülményére figyelemmel vitatható. Ennek ellenére mégis születhet olyan bírósági ítélet is, amely a parkolási társaságnak adna igazt, önmagában azon az alapon, hogy a pótdíjazás időpontjában nem rendelkezett érvényes parkolójeggyel.

Tisztelettel:

Autójogász

dr. Lenkei Balázs