2013.06.28. 11:45

Tisztelt Autójogász!

2007 augusztus végén vásároltam egy Toyota Corolla Harmony-t 1.390.000 Ft-ért egy Hyundai autókat forgalmazó kereskedéstől. A következő lenne a problémám: amikor az autót átnéztem, a szélvédőn és a motorháztetőn kavicsfelverődést és az első lökhárító bal oldalán a műanyagon javítást tapasztaltam. Ekkor mondta az eladó, hogy az autó sérült. Én azt válaszoltam erre "Ha csak ennyi a hibája, ennyi még elmegy". Próbáltam az autó árából alkudni, de az árból nem engedtek, mivel azt mondták hogy annyi a kedvezmény hogy az önerőt ők állják. Mivel nagyon tetszett az autó, megvettem.

Sajnos 2013. június végén az elővizsgán tájékoztattak, hogy az autó több karosszériaelemből lett összerakva, de a legfontosabb az hogy az eleje teljesen ki lett cserélve. Így ezzel egy frontális ütközéskor az életben maradási esélyünk jelentősen lecsökken. A bal hátsó kerékív is erősen korrodál. Azt szeretném megtudni hogy hat év után kéretek e a cégtől kártérítést, mivel sérülésmentes autó árában adták el nekem.

Várom válaszát!

Tisztelettel: Piaszkó András

Tisztelt Piaszkó Úr!

A szavatossági jogok érvényesítésének határideje a teljesítés időpontjától számított három év. Ez a határidő is csak abban az esetben alkalmazható, amennyiben a jogosult az igényét menthető okból nem tudja érvényesíteni, különösen, ha a hiba a jellegénél fogva - használt autó esetében 1 éven belül - nem volt felismerhető.

A három éves jogvesztő határidőre figyelemmel a céggel szemben szavatossági igényét nem tudja bíróságon érvényesíteni.

Tisztelettel:

Autójogász

dr. Lenkei Balázs