Öten örököltünk egy 18 éves 1500-as Ladát

2015.08.01. 11:07

Tisztelt Autójogász!

2000 augusztusában édesanyám meghalt. Öten örököltünk utána egy 18 éves 1500-as Ladát. Testvéreim több száz kilométerre laknak tőlem. A közjegyző és én is 2000-2002 között levélben többször kértük, jelezzék vissza, hogy ki az aki igényt tart az autóra, ha nem tart igényt rá senki, akkor küldjenek lemondó nyilatkozatot. Az autót bérelt garázsban tartottam. A biztosítás a súlyadó fizetése közel két év alatt többe került mint az autó értéke. A testvéreim többszöri megkeresésre sem válaszoltak. 2000-2002 között többször is felkerestem az önkormányzatot, rendőrséget, ügyvédet, mindenhol azt a választ kaptam, hogy a testvérek lemondása nélkül nem vonhatom ki a forgalomból.

Megelégeltem az autó eddigi kiadásait. Az autót rendszámmal, forgalmival oda adtam egy ismerősömnek, aki autókkal foglalkozik, hogy csináljon vele amit akar, mert elegem van belőle. 13 év telt el 2002 óta és most 2015 júliusában kaptam az önkormányzattól egy határozatot, hogy adjam le a rendszámtáblákat, forgalmi engedélyt, mert ha nem teszek eleget 5000-5 millió forintig büntethetnek.

Az ismerősöm az autót szétbontotta, alkatrészeit, amit lehetett eladta. A rendszámtáblát, forgalmit megsemmisítette. Kérdésem mit tehetek? Polgárügyi szabálysértésnél 5 év az elévülési idő de ez a közigazgatáshoz tartozik. Van-e itt is elévülési idő? Vagy egyéltalán mit tudok tenni? Előre is nagyon szépen köszönöm a segítségüket.

További tiszteletem, László

Kedves László!

A kérdés megválaszolása érdekében ismerni kellene az önkormányzat határozatának indokolását, amelyből kitűnik, hogy miért lett ilyen sürgős a rendszámtábla leadása. Továbbá számomra az sem egyértelmű, hogy a közjegyző az autó tulajdonjogát kinek adta át a hagyatékátadó végzésben.

Általánosságban elmondható, hogy az autót a tulajdonostársak hozzájárulása nélkül nem adhatta volna oda az ismerősének. Ugyanakkor a tulajdonostársak akár utólag is megerősíthetik írásban, hogy ez akaratuk szerint történt. Az autó szétbontása, illetve megsemmisítése során a rendszámtáblát le szokták szerelni és a forgalmit ki szokták venni az autóból, az ilyen helyzetek elkerülése érdekében.

Javasolom, hogy a hagyatékátadó végzésben szereplő tulajdonosokkal és az ismerősével okiratban rögzítsék, hogy az autót alkatrésznek annak idején eladták vagy ajándékba adták azzal a feltétellel, hogy a forgalomból való kivonással kapcsolatos ügyintézést az ismerős elvégzi.

Tisztelettel: Autójogász Dr. Lenkei Balázs