Büntetés az idők végezetéig?

2016.11.27. 10:51

Saját tulajdonomat képező gépkocsimat - mely több mint 15 éves volt - eladtam nem olyan régen. Az adásvételi szerződés másolatát leadtam az okmány irodában, illetve bejelentettem a tulajdonosváltozást. Erről az okmányirodában megkaptam az igazolást.

Sajnos a vásárló mind a mai napig nem íratta át a gépkocsit, mely akkor jutott tudomásomra, amikor számos gyorshajtásról szóló fizetési felszólítást, illetve parkolási bírságot kaptam. Kérdésem az, hogy hogyan és hol tudom érvényesíteni azon jogomat, hogy a bírságokat ne a nevemre, hanem az átírás meg nem történte ellenére az új tulajdonos nevére küldjék? Az nem jó megoldás, hogy a leveleket nem veszem át, hiszen a közigazgatási eljárás során 5 nap után kézbesítettnek tekintik a levelet.

Mivel nem az én tulajdonom a kocsi, és nem is használom - a gyorshajtásnál készült fénykép felvételen is a vásárló látható, aki rendszeresen ugyanazon az útvonalon jár (Budapest XIX. kerület, bár lakcíme szerint debreceni lakos) - nem szeretnék olyan szabálysértésért fizetni, melyhez semmi közöm. Kérem szíveskedjék tájékoztatni, hogyan tudnám az ügyet megnyugtatóan és és véglegesen lezárni. Jelen pillanatban ügy tűnik, hogy a Kormányhivatal, vagy a KEKKH nem megfelelően végzi feladatait. Számomra kínos az eset hiszen köztiszteletben álló, közfeladatot ellátó személy vagyok. Ha a hivatalokkal nem boldogulok, akkor forduljak bírósághoz jóhírnév rontásáért? Nagyon nagy szükségem lenne tanácsukra.

Köszönettel. János

Kedves János!

Sajnos, amíg az autó nem kerül átírásra az új tulajdonos nevére, addig a bírságok az ön nevére fognak érkezni. Ilyenkor ne fizesse be a csekkeket, hanem a bírságot kiszabó szervhez el kell juttatnia az adásvételi szerződés másolatát, illetve az okmányirodai igazolást arról, hogy Ön eleget tett a kötelezettségének és az elidegenítés tényét bejelentette. Ez természetesen csak a már meglévő bírságokra megoldás.

Végleges megoldást az jelenthet, hogy ha bejelenti az okmányirodában, hogy az új tulaj nem íratta át a kocsit és ezzel egyidejűleg kezdeményezi a gépkocsi forgalomból történő kivonását. A 326/2011. (XII. 28.) Kormányrendelet 87.§ szerint "a közlekedési igazgatási hatóság a járművet hivatalból, határozattal kivonja a forgalomból, és ezt a tényt a döntés jogerőre emelkedését követően nyilvántartásba bejegyzi, ha a nyilvántartás szerinti tulajdonos bejelenti, hogy a járművet elidegenítette vagy a közlekedési igazgatási hatóság egyéb okból észleli ezt a változást, és az új tulajdonos a bejelentési kötelezettségének a jogszabályban megjelölt határidőn belül nem tett eleget, valamint a bejelentést az arra történő felhívás kézhezvételét követően 5 napon belül nem pótolja, vagy az utólagos bejelentés során hitelt érdemlően nem igazolja, hogy a jármű tulajdonjogában bekövetkezett változás bejelentési kötelezettségének önhibáján kívüli okból nem tudott eleget tenni,[...] Azt gondolom, ennél többet nem tehet az ügyben, remélhetőleg mihamarabb megoldódik a helyzet.

Tisztelettel dr. Erdey Péter ügyvéd www.assisco.hu