Eladtam, perelnek

2017.05.27. 12:03

Tisztelt Autójogász!

A következő problémában kérném a segítségét: idén, e hónap első hetében adtam el a 22 éves Citroen autóm. KÉT NAPRA RÁ felkeresett a vevő telefonon, hogy haza sem ért vele, az autó még az adásvétel napján lerobbant, szerinte a vezérműszíj elszakadt. (Az előző tulaj elmondása szerint 48 ezer km volt a szíjban, én januárban vettem át az autót, ennek közlésével adtam tovább, adtam hozzá az új vezérlést is!)

A vevő telefonban közölte hogy megnézeti az autót egy szakemberrel és majd keres, több mint két hét eltelt és nem keresett, gondoltam megoldódott az ügy más okkal. Ennek ellenére kaptam egy ügyvédi levelet amiben az áll, hogy elzárkóztam mindenféle javítástól és követeli vissza az autó vételárát plusz az ügyvédi és a tréler költséget, vagy bíróság elé terjesztik az ügyet.

Mitévő legyek? Köszönettel: Áron

Kedves Áron!

Azt javaslom, hogy a levélre mindenképpen válaszoljon, és írja le az Ön álláspontját. Nyilatkozzon arra is, hogy elismeri-e a hibás teljesítést. Azt gondolom, hogy ha a kellő tájékoztatást megtette az vevő felé, akkor mentesül a szavatossági felelősség alól, persze ennek eldöntéséhez látni kellene az okiratot.

Azt, hogy a vevő bírósághoz forduljon nem tudja megakadályozni, mert "szíve joga". A perben javaslom, hogy vegye igénybe szakember segítségét, mert a legegyszerűbbnek tűnő ügyek is vehetnek nem várt fordulatokat. Egy esetleges perben a vevőjének kell majd bizonyítani, hogy a hiba már a teljesítéskor fennállt, Önnek pedig azt, hogy a kellő tájékoztatást megadta, vagy a vevő tudott, vagy tudnia kellett a hibáról.

Tisztelettel dr. Erdey Péter www.assisco.hu

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.