Hibás a klíma, reklamálhatok?

2017.07.06. 11:46

Üdvözletem!

Idén januárban vásároltunk egy használt autót kereskedőtől. Az autó elején észrevehető volt, hogy törött, de megjavították, elhoztuk, a szerződésbe beleírták, hogy: Az autó eleje törött volt. Aki először átnézte az autót, csak kisebb hibákat talált rajta, meg általános karbantartáson esett át, jó állapotúnak ítélte. Ő klímákkal nem foglalkozik, így az akkor nem lett átnézve.

Most jutott rá idő, hogy elvigyem megnézetni, és kiderült, hogy a klímakompresszor nem szakszerűen volt javítva (vagy bármit is akartak vele csinálni), a kábelek ki vannak belőle szakadva, el sem indul így újra van szükség.

Kérdésem, hogy ezzel érdemes-e megkeresni a kereskedőt, ugyanis ez nyilván nem nálunk romlott el. Annyit észrevettünk a vásárláskor, hogy nem nagy benne a nyomás, annyit mondott, hogy csak tölteni kell, sokat állt náluk, egyébként működik. A szavatossági időn még pont belül vagyunk (július 13-ig). Amennyiben igen, mi ennek a pontos menete, milyen szervezetet érdemes megkeresnem, ha nem akarnak foglalkozni az üggyel?

Köszönettel, Melinda

Kedves Melinda!

A probléma alapvetően szavatossági ügy, amit egyedül is el tud indítani, azonban ha "élesre" fordul a helyzet, akkor elképzelhető, hogy ügyvédre, illetőleg szakértőre is szüksége lesz. Mindenekelőtt a vásárlást követő 6 hónapon belüli időben jelezze az eladó felé az autó hibáit.

Amennyiben az eladó kereskedő, akkor fennáll az un. hibás teljesítési vélelem, ami azt jelenti, hogy a vásárlást követő 6 hónapon belül felismert hibát már a vásárláskor fennállónak kell tekinteni és az eladót terheli az ellenkezőjének a bizonyítása, vagyis, hogy hibátlan autót adott el, vagy megfelelően tájékoztatta a vevőt a hibákról. Ez a szabály tehát Önnek kedvez a bizonyítást illetően.

Természetesen ezen időn túl is van szavatosság, de a bizonyítási teher ekkor már önre hárul, vagyis Önnek kell bizonyítani, hogy hibás volt a kocsi az adásvételkor. Javaslom, hogy keressen fel egy szervizt, tárják fel a hibát pontosan és jelentse be a szavatossági igényt az eladónak, feltétlenül postán tértivevényes levélben. Az eladói reakciótól függően döntse el, hogy igénybe vesz-e jogi segítséget.

Tisztelettel dr. Erdey Péter ügyvéd www.assisco.hu