Perelni akar a kereskedő

2017.09.28. 11:40

Tisztelt Autójogász!

2017. augusztus 3-i adásvételi szerződéssel eladtam egy Mercedes A170 osztályú autót használtautó kereskedőnek. Tegnapi nap folyamán (2017. szept. 19.) a kereskedő telefonon közölte, hogy ő a napokban eladta az autót de az új tulaj követel tőle 80 000 Ft-ot mivel életveszélyes besorolást kapott az autó, és ezt az összeget nekem kellene kifizetni.

A párom felajánlotta hogy a fele összeget kifizeti, hogy engem (28 hetes kismama vagyok) kíméljen ettől a procedúrától, de én mint volt tulajdonos nem mentem ebbe bele. Az utolsó beszélgetésünk azzal zárult, hogy (a kereskedő hívott) közölte, neki a héten mindenféleképpen pontot kell tenni az ügy végére, viszem-e a pénzt vagy nem? Itt már 40 000 Ft-ról volt szó.

Én közöltem, hogy nem, az ő válasza: tudom-e én, hogy mivel jár egy polgári peres ügy? Válaszoltam: Igen! Még egyszer rákérdezett, hogy fizetek-e, válaszom ugyanaz volt, és közölte akkor perel!

A hiba az autóban, mint kiderült bölcső, na hát mondanom sem kell, hogy ez az én szemszögemből mit jelent! (amiben ringatom majd a születendő gyermekemet!) Az is kiderült, miután felvilágosított, hogy ez egy látható hiba. Illetve az adásvételi szerződés előtt még két héttel foglalóként már náluk volt az autó, mivel két autó lett beadva.

Kérdésem: jogos a kereskedő követelőzése, és ha igen, milyen papírral igazolja le nekem, hogy én kifizettem neki akár 80 vagy 40 ezret? Valóban engem terhel ez a fizetési kötelezettség úgy, hogy fogalmam sem volt erről a hibáról? Köszönöm, hogy szakított időt a levelemre!

Várom mielőbbi válaszát! Köszönöm!

Tisztelt Kérdező!

Az, hogy jogos-e a kereskedő követelése, azt ennyi információból nem lehet eldönteni. A kereskedőnek jogában áll hibás tejesítés miatt valóban bírósághoz fordulni, és akkor a bíróság eldönti, hogy kinek van igaza.

Az eljárás során a kereskedőnek azt kell bizonyítania, hogy az a hiba, amire ő hivatkozik, már fennállt az adásvétel során, és erről ön nem tájékoztatta őt, illetve hogy számára nem volt felismerhető. Az azért árnyaltabb, hogy Önnek kellene kifizetni a tőle követelt összeget, hiszen amit tőle követelnek, azt neki kell kifizetni, és neki ugyanúgy bírósághoz kell fordulni, ha Önön szeretné ezt behajtani.

Ez egy új per, új tényállás, új bizonyítás stb.

Az ügy részleteit nem ismerve az a véleményem, hogy a kereskedőnek, ha ez egy látható hiba, akkor észre kellett volna vennie. Ha viszont észrevehető volt a hiba, akkor önt nem terheli szavatossági felelősség. Amennyiben mégis úgy dönt, hogy fizet valamennyit a kereskedőnek, akkor feltétlen átvételi elismervény ellenében tegye, és rögzítsék, hogy szavatossági igény érvényesítéséről van szó.

Tisztelettel dr. Erdey Péter www.assisco.hu