Zajos autót vettem, visszavihetem?

2019.11.29. 11:09

das header

Tisztelt jogász úr!

Pár nappal ezelőtt vásároltam egy több márkát is forgalmazó márkakereskedésben egy beszámított Ford Focus 1.6 benzin 2008-as évjáratú kombi autót 215 ezer km-el az órájában. Az autó elfogadható állapotúnak látszott, tudásom szerint átvizsgáltam. Állapotfelmérő lapot nem adtak, csak annyit mondtak hogy átnézték, és jó a kocsi!

Pár napra rá tűnt csak fel, álló helyben, nyitott ajtónál gázt adva a motor zajos járása.

Egy autószerelő meghallgatta, és azt mondta valóban zajos, de ez előfordul ilyen kilométer futásnál, különböző alkatrészek kopottsága okán, és még sokáig működhet, csak meg kell szokni a hangot!

Én nem szeretném megszokni! Milyen lehetőségeim vannak, esetleg visszavásároltatni az eladó céggel?

Köszönöm!

Tisztelettel.

H.Sz.

Tisztelt H.Sz.!

Való igaz, hogy használt autó adásvétel során is felvethető a hibás teljesítés kérdése, és az ezzel járó jogkövetkezmények alkalmazása, de csak akkor, ha – a gépjármű életkorára, futásteljesítményre és a róla közölt vagy megismerhető egyéb információkra is tekintettel - rejtett hiba áll fenn.

Az autót természetesen nem ismerhetjük, a leírás alapján azonban valószínűleg nem beszélhetünk hibás teljesítésről amiatt, mert a gépjármű motorja – főleg nyitott ajtónál – hangosabb, zajosabb annál, mint amire előzetesen ön számított. Ez álláspontom szerint nem minősül rejtett hibának, már csak azért sem, mert a gépjármű ezen tulajdonsága érzékszervi úton, szakismeretek nélkül is észlelhető volt az adásvételt megelőző átvizsgálás során.

Ha nincs rejtett hiba, értelemszerűen az ahhoz kapcsolódó egyes jogosultságok sem gyakorolhatók (javítás, csere, árleszállítás és elállás), tehát ön nem tarthat igényt a gépjármű visszavételére. Ettől függetlenül a kereskedés üzletpolitikai megfontolásból felajánlhat önnek értékegyeztetéses cserét egy másik modellre, ez azonban többletköltségekkel jár (átírás, értékkülönbözet), amit önnek kell viselnie.

Ha nem tudja, illetve nem kívánja megszokni az autó hangját, akkor vagy a fenti csere vagy a tovább értékesítés jelenthet megoldást.

Üdvözlettel: D.A.S. LEGAL Dr. Megyesi Ügyvédi Iroda

Az Autójogász nem bíróság, és a fenti írás egy általános jellegű tájékoztatás, amely a kérdező által megadott információkon alapul. Vagyis hivatalosan fogalmazva: nem lehet teljes körű, és nem minősül egyedi jogi tanácsnak, mert nem biztos, hogy ismerjük az ügy összes részletét, és lehetnek olyan apróságok, amelyek ismeretében az itt közölt választól gyökeresen eltérő vagy akár teljesen ellentétes véleményt fogalmaznánk meg. Ezért ha bírósághoz fordulna, a konkrét ügyével kapcsolatban mindig keressen meg előtte egy hasonló ügyekben jártas jogászt, és kérje ki a tanácsát, mert nem szeretnénk, ha egy rosszul értelmezett Autójogász-válasz miatt kellene bíróságra szaladgálnunk.