Hengerfejes lett az általam eladott autó, szerintem én hibátlanul adtam el

2020.04.20. 15:13

das header

Tisztelt Autójogász!

Két hete eladtam 1998-as 1.6 16V Suzuku Baleno Wagon autómat. Magam is használtan jutottam hozzá, a világ majdnem összes kilométerével (350e fölött), de teljesen használható állapotban. Több, mint 5000 kilométert tettünk meg vele hiba nélkül, de végül lehetőségünk volt egy újabba beruházni, így eladásra kínáltam a Suzukit.

Korára és állapotára tekintettel a másfél év műszaki ellenére végül 120e Forintért kötöttünk üzletet egy építési vállalkozóval, aki "melósautót" keresett. Egy héten belül jelentkezett, hogy az autó hengerfejes lett, elvitték szerelőhöz, ahol szét lett bontva. Elmondta, hogy még rendben haza tudtak vele menni, azonban az első munkás nap után kezdtek jelentkezni a hibák, körülbelül 300 kilométert tettek meg vele. Amiket elmondott, azok alapján valószínűsítem, hogy felhasználás módja (5 munkás + szerszámok, felszerelés, autópályán hajtva) eredményezhette az 1090 kg üres tömegű és 1560 kg maximális engedélyezett tömegű, sokat futott autó korai halálát.

A vevő elveire hivatkozva nem szeretné fizetni a javítást, mivel állítása szerint az már a vásárláskor is fennállt, de a megtekintés és próbakör alatt nem jött elő. Amennyiben valóban egy rejtett hibával akartam volna eladni az autót, akkor gondolom jogos lenne a követelés, de mivel a saját felhasználásunk alatt semmilyen erre utaló jel nem volt, illetve feltehetően a túlterhelés okozhatta a hibát.

Felvetette a peres eljárást, valamint igazságügyi szakértő vizsgálatát is, a első kérdésem az lenne, hogy egyáltalán ez az elvégzett javítások és megbontások után mennyire lenne mérvadó? Illetve, hogy adott esetben egy általam kért szakértői vizsgálat tudja-e bizonyítani a hiba eladás után keletkezését? Milyen lépéseket tudna esetleg javasolni?

Üdvözlettel,

olvasójuk

Tisztelt Kérdező!

Ha már nem zárta ki konkrétan a kellékszavatossági felelősségét a kocsiért (amit legközelebb nyugodtan tegyen meg magánszemélyként), akkor sincs minden veszve, sőt..

Mindig elmondjuk, hogy ugyan a fő szabályok változatlanok a hibás teljesítéses ügyekben, de mindig esetről-esetre érdemes vizsgálni az igény, illetve a kötelezettség fennállását.

Ha igaz az ön tényelőadása, mely szerint egy kifejezetten sokat futott gépkocsit adott el, általánosságban arról tudom tájékoztatni, hogy egy ilyen gépjármű vevőjének bizony számítania kell minden olyan műszaki hibára, ami az életkor és a km-óra állása alapján észszerűen várható. Ebbe megítélésem szerint beletartozik a hengerfejjel kapcsolatos motorikus probléma is. Ezen az sem változtat, hogy tényszerűen lehetnek, és biztosan vannak is olyan járművek, amelyeknél nem jött elő ugyanez a probléma hasonló használtság, igénybevétel mellett. Másodlagosnak tartom, hogy pontosan mi idézte elő a meghibásodást, ha az a normál, rendeltetésszerű használat mellett is reálisan várható volt a kocsinál.

Manapság már egyáltalán nem könnyű, és főleg nem olcsó pert indítani valakivel szemben a hibás teljesítésre alapozott igényt érvényesítendő. A bizonyítási teher a leendő felperes vevőre hárul az ön esetében atekintetben, hogy rejtett hibáról van szó, és arra nem kellett számítania. Ha pedig eredményes is a bizonyítás, vizsgálni kell, hogy mi az érvényesíthető igény nagysága. A javítási költség teljes átvállalása álláspontom szerint még teljes pernyertesség esetén sem kerülhet szóba. Ha pedig az meghaladja az autó értékét, akkor nem is a javítási költség a mérvadó, hanem a totálkár elszámolás. Az igény érvényesítésének költségei egyébként arányaiban olyan jelentősek egy ilyen ügyben, hogy szinte biztosra veszem, hogy nem lesz belőle per. Egyszerűen többet veszítene a felperes, mint amit nyerhet az egész eljárással.

Ha nagyon nem kedveli az üggyel járó konfliktushelyzetet, javaslom, kössön írásbeli egyezséget a vevővel. Esetleg fizessen ki egy mérsékelt összeget (20 ezer forint), aminek a fejében a vevő lemond minden további meglévő és jövőbeni szavatossági igényéről.

Üdvözlettel:

D.A.S. LEGAL

Dr. Megyesi Ügyvédi Iroda


Az Autójogász nem bíróság, és a fenti írás egy általános jellegű tájékoztatás, amely a kérdező által megadott információkon alapul. Vagyis hivatalosan fogalmazva: nem lehet teljes körű, és nem minősül egyedi jogi tanácsnak, mert nem biztos, hogy ismerjük az ügy összes részletét, és lehetnek olyan apróságok, amelyek ismeretében az itt közölt választól gyökeresen eltérő vagy akár teljesen ellentétes véleményt fogalmaznánk meg. Ezért ha bírósághoz fordulna, a konkrét ügyével kapcsolatban mindig keressen meg előtte egy hasonló ügyekben jártas jogászt, és kérje ki a tanácsát, mert nem szeretnénk, ha egy rosszul értelmezett Autójogász-válasz miatt kellene bíróságra szaladgálnunk.