Lakott terület után előző furgon vs. padlógázt adó autó

2020.06.19. 14:10

das header

Tisztelt Szerkesztőség!

Néhány nappal ezelőtt Pest megyei településen autózva kényesen ügyeltem a 45-50 kph sebességgel való közlekedésre, emiatt a mögöttem közlekedő furgon vezetője fél perc közös autókázás után úgy döntött, hogy a lakott terület végét jelző tábla vonalánál engem elkezd megelőzni.

Az előzés megkezdésének pillanatában (furgon részéről irányjelzés meglétére, vagy hiányára nem emlékszem) jómagam vagy 3-as sebességfokozatban padlógázt adva megkezdtem a 90-re való kigyorsulást, vagy még vissza is váltottam 2-es sebességbe.

Mondjuk, hogy már koppant a padlólemezen a gázpedál és gyorsított is mind a 100 lóerő, amikor a tükörben megláttam a megkezdett előzést. Az is nyilvánvaló(nak tűnik számomra), hogy én személyautóval kielégítő mértékben jobb gyorsulásra vagyok képes, mint egy furgon és könnyen érzékelhető külső szemlélők által, hogy épp gyorsítok (billen az autó, nagyobb fordulatszám, más hangja lesz).

Furdal a kíváncsiság, hogy ilyen helyzetben nekem kellett volna visszavenni a gázt, amikor már 1 másodperce gyorsultam és még 2 másodperc lett volna elérni a 90kph-t, vagy ebben a közlekedési helyzetben elfogadható volt, hogy én tovább gyorsítottam? Ami szerintem fontos, hogy a furgon még nem ért az autóm mellé, csak kisorolt a szembejövő sávba (2x1 sávos út). Kvázi nem tudott annyira gyorsulni, hogy beérjen.

Jogi szempontból azért érdekes ez a helyzet, mert nem tudom egyértelműen megmondani, hogy egy ilyen szituációban értelmezhető-e a "megkezdett előzés akadályozása gyorsítással" szabálysértés, hiszen nem haladtunk huzamosabb időn keresztül egy bizonyos sebességgel és nem az előzést észlelve gyorsítottam, azt megakadályozandó, hanem a mögöttem haladótól teljesen függetlenül, egy általa is egyértelműen észlelt sebességkorlátozás-változás hatására.

Veszélyhelyzet nem alakult ki, de kb. 400 méterre jött velünk szemben egy jármű, így ha a furgonos nem sorol vissza, én pedig nem padlógázzal gyorsítok (vagy a furgon erősebb, vagy az én autóm gyengébb, stb.) és egymás mellett haladtunk volna, neccessé válhatott volna a helyzet. Például ha egyszerre döntünk úgy, hogy

1) én fékezek, hogy beengedjem magam elé

2) ő fékez, hogy beférjen a hülyebunkóakinemengedibe mögé abból koccanás, vagy a részéről frontális ütközés is lehetett volna. Ismétlem, ettől NAGYON messze volt a szituáció.

Az tiszta sor, hogy a furgonos menni akart, várt az előzéssel a település végéig és (ha használta az irányjelzőt) úgy mindent szabályosan csinált. Lehetett volna türelmesebb, de nem tudhatta, hogy mire készülök, nyilván arra számított, hogy kényelmesen, fél perc alatt tötymörgök fel 90-re.

Szerintem ő is lehetett volna türelmesebb és én is hagyhattam volna, hogy leelőzzön, hadd menjen, én nem siettem. Ezúton is bocsánatot kérek tőle, ha hátráltattam.

A választ előre is köszönöm,

András

u.i.: emberfeletti Paint-képességemmel illusztráltam a helyzetet.

varoshatar-elozes.png

Tisztelt András!

A forgalomban közlekedve önnek észlelnie kell az előzési szándékot és az előzés megkezdését az ön mögött haladó gépjármű részéről. Az észlelés elmulasztása egyáltalán nem számít a felelősséget megszüntető körülménynek.

Természetesen az előzés végrehajtásának is van több együttes feltétele a KRESZ-ben, és most nincs mód azt kiértékelni, hogy a másik fél ezek mindegyikét megtartotta-e. A leírásból számomra úgy tűnik, hogy ön csak az előzés megkezdését követően vette észre a már a másik forgalmi sávban tartózkodó furgont.

A KRESZ 34.§ (6) bekezdése szerint az előzés végrehajtását a sebesség fokozásával, balra húzódással vagy más módon akadályozni nem szabad.

Teljesen hipotetikus a felvetés – szerencsére – arra vonatkozóan, hogy egy baleset esetén hogyan alakult volna a szabálysértési (büntetőjogi)- és a polgári kártérítési felelőssége a feleknek. Én úgy gondolom, hogy az előzés végrehajtásának akadályozása megvalósulhatott ebben az esetben, és ezért az eredménytől függően a szabálysértési- vagy büntetőjogi, továbbá a kártérítési felelősség (legalább megosztásos) megállapítására is sor került volna.


Üdvözlettel:

Autójogász

Az Autójogász nem bíróság, és a fenti írás egy általános jellegű tájékoztatás, amely a kérdező által megadott információkon alapul. Vagyis hivatalosan fogalmazva: nem lehet teljes körű, és nem minősül egyedi jogi tanácsnak, mert nem biztos, hogy ismerjük az ügy összes részletét, és lehetnek olyan apróságok, amelyek ismeretében az itt közölt választól gyökeresen eltérő vagy akár teljesen ellentétes véleményt fogalmaznánk meg. Ezért ha bírósághoz fordulna, a konkrét ügyével kapcsolatban mindig keressen meg előtte egy hasonló ügyekben jártas jogászt, és kérje ki a tanácsát, mert nem szeretnénk, ha egy rosszul értelmezett Autójogász-válasz miatt kellene bíróságra szaladgálnunk.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.