Nem úgy gyorsul a Ranger ahogy ígérték, mit tehetek?

2020.07.02. 10:35

das header

Kedves Autójogász!

Januárban vásároltam egy Ford Ranger Wildtrak 3.2 kéziváltós tgk-t. Azért választottam ezt a típust, mert 13 éve hajtok egy 2.5 TDCI Rangert teljes megelégedéssel, illetve a Wildtrak teljesítmény adatai impozánsak voltak, 200le, 470nm, 10.9s 0-100km/h. Számolgattam és a súly lóerő arány is jóval kedvezőbb volt mint a régi gépé, és az jól ment, pedig a 0-100 csak valahol 17s körül tudta, ez a gyár által közöltek szerint csak jobb lehet.

Átvettem az autót és kifejezetten lomhának tűnt, de azt gondoltam, hogy majd a bejáratás után...

Az igazat megvallva semmi sem változott, azt leszámítva, hogy 5500 km-nél porlasztócsúcsot kellett cserélni az egyik hengernél, mert, alkalmanként megtorpant, rángatott, tempomatnál leejtette a sebességet.

Ezt követően már kíváncsi voltam, hogy hol van az impozáns 10.9 0-100? Optimális körülmények között gyorsultam háromszor, és 18s, 20s, 21s, volt az eredmény. Az eredmény borítékolható volt, a napi használat tapasztalatai alapján.

A motor teljesítményét még nem volt alkalmam megméretni, de erre is szert kerítek majd.

Kérdésem az lenne, hogy mit tehet az a tulajdonos, aki a gyár által közölt teljesítmény adatok alapján választja ki a megvásárolandó gépjárművet és a valós teljesítmény köszönő viszonyban sincs azokkal? Úgy érzem erősen megtévesztettek, hisz a vásárlói döntésemben, pont a kiemelkedő teljesítmény volt az egyik legfontosabb tényező, de ez az autó ezt nem tudja, prezentálni!

Válaszát köszönve, Tisztelettel!

Zoltán

Tisztelt Zoltán!

Jogilag nagyon „érdekes” – ha megengedi nekem ezt a kifejezést – a felvázolt tényállás. A fogyasztási adatokkal ellentéteben, melyekről köztudomású, hogy az éppen aktuális világszabványnak megfelelő laborértékre utalnak csupán, a motor teljesítményére vonatkozó konkrét kereskedelmi tájékoztató adat véleményem szerint konkrét, számonkérhető termékjellemző. Természetesen itt is figyelni kell a teljesítmény mérés körülményeire (környezeti tényezők, gumik, motor üzemi hőmérséklete etc.), és ki kell küszöbölni az egyéni vezetési jellemzőből eredő eltéréseket (pl. három különféle rutinos sofőr sem tud azonos feltételek mellett jobb gyorsulási eredményt produkálni), az üzemanyag minőségéből eredő esetleges teljesítménytényezőt.

Ha mindezek mellett ilyen jelentős eltérés tapasztalható, az én véleményem szerint ez a megvásárolt gépjármű egyik lényeges tulajdonságára vonatkozó hibás teljesítésnek minősül. Nem csak elméleti jelentősége van pl. a gyorsulási képességnek, az közvetlenül befolyásolja a használhatóságot, a biztonságos üzemeltetést, és nem utolsó sorban a vezetési élményt. Nagy kérdés, hogy ez egyedi probléma vagy a szériára jellemző tényleges teljesítmény. Előbbi esetben megítélésem szerint javítás vagy csere, utóbbi esetben értékcsökkenés érvényesítése a praktikus igény.

Üdvözlettel:

Autójogász

Az Autójogász nem bíróság, és a fenti írás egy általános jellegű tájékoztatás, amely a kérdező által megadott információkon alapul. Vagyis hivatalosan fogalmazva: nem lehet teljes körű, és nem minősül egyedi jogi tanácsnak, mert nem biztos, hogy ismerjük az ügy összes részletét, és lehetnek olyan apróságok, amelyek ismeretében az itt közölt választól gyökeresen eltérő vagy akár teljesen ellentétes véleményt fogalmaznánk meg. Ezért ha bírósághoz fordulna, a konkrét ügyével kapcsolatban mindig keressen meg előtte egy hasonló ügyekben jártas jogászt, és kérje ki a tanácsát, mert nem szeretnénk, ha egy rosszul értelmezett Autójogász-válasz miatt kellene bíróságra szaladgálnunk.