Kiszakadt a kerekem a hanyag szerviz miatt, behajthatom a káromat?

2020.09.11. 12:15

das header

Tisztelt TotalCar szerkesztőség!

Szeretném megosztani Önökkel röviden a horror sztorit amit a napokban éltem át, egy komolytalan hanyag autószerviz jóvoltából.

Sajnos jogilag ha jól tudom nemigazán tudok fellépni, de talán Önök ezt máshogy látják, esetleg eltudnak látni engem néhány jó tanáccsal hogy mitévő legyek.

A történetem röviden:

- Opel Astra kombim júniusban lett szervizelve Ausztriában mivel ott élek az év nagy részében, fékcsere illetve a szokásos szerviz

- Múlt hetet Magyarországon töltöttem, amikor is halk de visszatérő kattogást-zakatolást hallottam vezetés közben, ami nem hagyott nyugodni

- Betértem egy balatoni szervizbe (nagy autószerviz, több beálló, komoly műhely) ahol a kolléga soron kívül próbaútra jött, majd ezután akna felé állt, rázópad segítségével ellenőrizte a kocsit

- mivel nem történt szerelés, csak ellenőrzés így sajnos sem számlát, sem más bizonyíték jellegű papírt nem kaptam, pénzt sem kértek az ellenőrzésért

- többszöri rákérdezésemre, hogy az autó biztonságos e, visszatudok e vele menni Ausztriába a kolléga azt mondta hogy igen, nyugodtan vezessek vissza Ausztriába

- a kattogás okaként a féltengely, esetlegesen gömbcsukló mozgását, kattogását említette meg, melynek szerelését nem tartotta sürgősnek

- Vasárnap az osztrák autópályán kb 120 km/h sebességnél érzékeltem a kattogás-zakatolás erősödését, sajnos már lehúzódnom nem sikerült

- hatalmas zaj mellett a bal első kerekem kiszakadt a helyéről, én az irányíthatatlan autót próbáltam a leállósávba kivezetni és elkerülni azt hogy másokkal ütközzek

- hála a jó Istennek sem az elszabadult kerék, sem én a háromkerekű kocsimmal nem okoztam másnak kárt

- műszaki mentés megtörtént, második napja várom egy útszéli panzióban hogy elkészüljön a kocsim és hogy haza mehessek a családomhoz

- autószerelő kb. 2 és 3 ezer Euro közé saccolja a káromat, ezt majd a teljes javítás után tudják pontosan megállapítani, ha sikerült a baleset előtti állapotot visszaállítani

Én naivan bíztam benne hogy a szerviz tulajdonosa a történet hallatán esetleg partner lesz abban hogy a felmerülő költségeim egy részét állja, de jó magyar szokás szerint minden felelősségvállalás elől elzárkózik, annak ellenére hogy pontosan név szerint tudom melyik alkalmazottja mondta azt hogy nyugodtan használhatom az autót hosszú úton.

Amennyiben Önök szerint van bármi mód arra hogy a költségeim egy részét legalább a szerviz állja nagyon szívesen felveszem Önökkel a kapcsolatot.

Sajnálatosnak tartom hogy ilyen előfordulhat 2020-ban, nem a felelőtlen dolgozókon múlt hogy nem halt meg több ember az autópályán, pusztán a szerencsének köszönhető.

Köszönöm ha olvassák soraimat, minden jót kívánok a TotalCar összes dolgozójának.

Üdvözlettel: Szabolcs

Kedves Szabolcs!

Ez rettenetes történet valóban, és sokkal rosszabbul is végződhetett volna.

Meg kell fontolnia a feljelentés megtételét foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt. Az ön autóján jó eséllyel még ott lehetnek a szerelő ujjlenyomatai, a szervizben pedig az öné. Ezek közvetett bizonyítékok, de akkor már nehéz letagadni, hogy ön ott járt. Ezen kívül biztosan volt önnél mobiltelefon, és talán a szolgáltató cellainformációs adatai is meg tudják erősíteni, hogy az adott napon ön földrajzilag valóban ott járhatott a szerviz területén. Az is lehet, hogy az érintett nem is fogja tagadni egy bűnügyi meghallgatási során, hogy ő nézte át az autót. Kihallgathatják tanúként az ott dolgozókat, ők is megerősíthetik, hogy ott járt.

A kártérítési részét illetően az alkalmazott által okozott kárért annak munkáltatója, tehát valószínűleg a szervizt üzemeltető vállalkozás felel. Úgy gondolom, hogy nem lehetetlen a jogi úton történő fellépés, a bizonyítási teher azonban sajnos önre hárul az ügyben kezdve azzal, hogy ott járt, milyen szolgáltatást kért, hogyan teljesített a szerviz, okozati összefüggés és kár nagysága. A büntetőeljárás eredményessége/eredménytelensége, az ott beszerzett adatok alapvetően befolyásolják a kártérítési követelés sorsát.

A dolog ráadásul visszaüthet, ha semmit nem sikerül az illetővel szemben bizonyítani, hamis vád miatt ő is feljelentést tehet önnel szemben. Ezt a kockázatot számításba kell vennie.

Üdvözlettel:

Autójogász

Az Autójogász nem bíróság, és a fenti írás egy általános jellegű tájékoztatás, amely a kérdező által megadott információkon alapul. Vagyis hivatalosan fogalmazva: nem lehet teljes körű, és nem minősül egyedi jogi tanácsnak, mert nem biztos, hogy ismerjük az ügy összes részletét, és lehetnek olyan apróságok, amelyek ismeretében az itt közölt választól gyökeresen eltérő vagy akár teljesen ellentétes véleményt fogalmaznánk meg. Ezért ha bírósághoz fordulna, a konkrét ügyével kapcsolatban mindig keressen meg előtte egy hasonló ügyekben jártas jogászt, és kérje ki a tanácsát, mert nem szeretnénk, ha egy rosszul értelmezett Autójogász-válasz miatt kellene bíróságra szaladgálnunk.