Belém tolattak az egyirányú utcában, miközben indultam

2022.09.01. 12:38

Tisztelt Autójogász!

Az alábbi helyzet tisztázása végett érdeklődnék, mit tehetek? Egy személygépkocsival hajtottam volna fel a mélygarázsomból az úttestre. Mindig körültekintően és nagyon lassan hajtok fel, mert az úttest előtt még járdán is át kell haladnom, illetve a kerékpáros forgalom mindkét irányba engedélyezett. Jobb oldal felé viszont, amíg a gépjármű eleje nem ér ki a takarásból, a sövénytől és parkoló autóktól nem látom az úttestet. Egy ilyen kiállás alkalmával egy másik személygépkocsi az egyirányú utcában belémtolatott.

Saját állítása szerint 5 km/h-s sebességgel sietett visszafelé, mert az utca elején még volt egy parkolóhely (legalább 30 m-es távolság). Nem hívtunk rendőrt, mert egyből elismerte felelősségét, kitöltöttük a papírokat. A biztosító pár nap múlva kijött felmérni a kárt, majd 3 hónap folyamatos huzavona után "hirtelen" megállapították, hogy a KRESZ 24. § szerint én vagyok a hibás. Állítom, hogy ennél csak akkor tudtam volna jobban eljárni, ha kiszállok, és úgy nézek szét, de akkor is esélyes, hogy egy már elhaladt autó hirtelen tolatásba kezd. Bár a KRESZ 24. § pontja nem tér ki arra, hogy a úttesten haladó járműnek szabályosan kell közlekednie, úgy érzem, hogy továbbra is a szabálytalan tolatást végző gépjármű vezetőjének kellene hibásnak lennie.

Válaszát előre is köszönöm,

Attila

Kedves Attila!

Igen, adja magát a hivatkozás, hogy Önnek kellett volna elsőbbséget adnia, hiszen az úttest széléről elinduló, a várakozó helyről az úttestre ráhajtó, az út más részéről vagy útnak nem minősülő területről az úttestre ráhajtó jármű vezetőjének ez kötelessége. Az elsőbbségadás a KRESZ egyik fő alapvetése, így önmagában az elsőbbségadásra jogosult szabályszegése nem elegendő ahhoz, hogy a felelősség átkerüljön a másik oldalra.

De! Egy elsőbbségadási szituációnak mindig két szereplője van, és olykor a jogosult felelőssége is felmerül. Egyfelől jelen estben nem szabálysértési felelősséget vizsgálunk, hanem arról van szó, van-e olyan felróható magatartás a másik fél részéről, ami miatt kármegosztás, vagy akár teljes kártérítés szóba jöhet. Mivel a KRESZ tiltja az egyirányú utcában a hátramenetet (kivéve az úttest széléhez vagy a várakozóhelyre való beállás esetét), ha nem egy közvetlenül a kihajtónál lévő helyre akart beparkolni a másik fél, máris felmerül a kártérítési igényhez szükséges felróhatóság.

Ha pedig Ön az elsőbbségadási kötelezettségét azért nem tudta felmérni, mert azt az elsőbbségre jogosult szabályszegése következtében nem észlelhette, akár a teljes kár megtérítésére vonatkozó igény is fennállhat a bírói gyakorlat szerint. Ez lefordítva azt jelenti, hogy ha nekünk kell elsőbbséget adnunk, akkor rendkívül körültekintőnek kell lennünk. De ha a másik fél olyan szabályszegést követ el, hogy odáig sem jutunk el, hogy felismerhessük, hogy elsőbbséget kell adnunk, akkor elsőbbségadási kötelezettségünk ellenére sem állapítható meg a felelősségünk. Ez pedig kártérítési igényünket is alátámaszthatja. Hasonló esetekben szakkérdés a baleseti mechanizmus.

Az Autójogász nem bíróság, és a fenti írás egy általános jellegű tájékoztatás, amely a kérdező által megadott információkon alapul. Vagyis hivatalosan fogalmazva: nem lehet teljes körű, és nem minősül egyedi jogi tanácsnak, mert nem biztos, hogy ismerjük az ügy összes részletét, és lehetnek olyan apróságok, amelyek ismeretében az itt közölt választól gyökeresen eltérő vagy akár teljesen ellentétes véleményt fogalmaznánk meg. Ezért ha bírósághoz fordulna, a konkrét ügyével kapcsolatban mindig keressen meg előtte egy hasonló ügyekben jártas jogászt.

Üdvözlettel: D.A.S. www.das.hu