Leköpött egy nőt a taxis, szidalmazta, majd nekiment az autójának - a bíróságon megúszta

2023.03.05. 13:57

2022.06.23-án a feleségem a Rodostó utcában közlekedett az autójával. Az út kétirányú, de csak egy autó fér el. Amennyiben két autó érkezik ellentétes irányból, az egyik le tud húzódni a garázskijárókhoz. A feleségemmel szemben érkezett egy taxis egy Dacia gépkocsival. Nem várta meg, amíg a nejem az egyik ilyen garázskijáróhoz lehúzódjon, hanem padlógázt nyomva megállt előtte. Visszatolatni nem volt hajlandó 3 métert. Később szitkozódások közepette visszatolatott.

Amikor a nejem mellé ért, rendkívül agresszíven lépett fel, szidalmazta, üvöltve lebüdöskurvázta őt és felmenőit, majd a nyitott ablakon keresztül arculköpte (!!!). Ezt követően gázt adott, majd az autónk oldalát és felnijét végighúzva elhajtott (az ő autója is megsérült) A rendőrségi feljelentés megtörtént, az eseményt az utcában lévő kamera rögzítette.

A rendőrség a károkozót elmarasztalta, azonban tájékoztatásuk szerint a károkozó a felelősséget nem ismerte el, ezért bíróságra került az ügy, aki egy végzésben januárban megszüntette az eljárást eljárási hiba miatt (Tanúként hallgatták ki eljárás alá vont személy helyett). A károkozó kifogásának egyéb okból helyt adtak - mintha a kamerafelvételt meg sem nézték volna.

Fellebezésnek helye nincsen, jogerős a végzés, melyről a mai napig nem kaptunk értesítést, a rendőrség küldte el nekem kb. egy hete. Szeretném megkérdezni, hogy ilyenkor milyen lehetőségem van? Megsérült az autóm, a bűnös röhög a markába. A taxitársaság kivizsgálta akkor az esetet és egy napra megbüntették a sofőrt. Köszönöm előre is a segítséget.

Attila

Kedves Attila,

A szóban forgó eljárás eredménye nem képezi objektív akadályát annak, hogy Önök mind a feleségét ért személyiségi jogsértés, mind az autóban keletkezett kár miatt igényt tudjanak érvényesíteni. Utóbbit a másik fél biztosítójához jelentsék be, a szabálysértési és a kártérítési felelősség ugyanis – bár sok esetben együtt mozog, de – nem teljesen fedi egymást.

A részletek ismerete hiányában azt javaslom, hogy csatoljanak minden bizonyítékot a biztosító felé, a kamerafelvétel megléte komoly fegyvertény lehet. Valószínű, hogy az ordibálás a becsületsértésnek legalább a szabálysértési alakzatát kimerítette, az pedig, hogy valaki mást arcon köp, tettleges becsületsértésnek minősül. Emiatt – az esetleges közlekedési szabálysértésen túl - külön tehető feljelentés. Ennek határideje feltehetően már eltelt, ha eddig nem történt meg.

Ugyanakkor 5 éven belül sérelemdíj is követelhető becsületsértéssel elkövetett személyiségi jogsértés miatt, és ez teljesen független attól, hogy KRESZ szempontjából kinek volt igaza, ki hibázott. Nagyságrendileg nem milliós összegre kell számítani, de őszintén tudok azonosulni azzal a törekvéssel, hogy aki a közlekedési konfliktusait ilyen módon akarja megoldani, az viselje ennek a következményeit is.

Az Autójogász nem bíróság, a fenti írás egy általános jellegű tájékoztatás, amely a kérdező által megadott információkon alapul. Vagyis hivatalosan fogalmazva: nem lehet teljes körű, és nem minősül egyedi jogi tanácsnak, mert nem biztos, hogy ismerjük az ügy összes részletét, lehetnek olyan apróságok, amelyek ismeretében az itt közölt választól gyökeresen eltérő vagy akár teljesen ellentétes véleményt fogalmaznánk meg. Ezért abban az esetben, ha bírósághoz fordulna, a konkrét ügyével kapcsolatban mindig keressen meg előtte egy hasonló ügyekben jártas jogászt.

Üdvözlettel: D.A.S. www.das.hu