Mit tehetünk, ha kiderül, hogy lopott autót vettünk?

2004.05.24. 19:04

Tisztelt Autójogász!

A következő témában szeretném tanácsát kérni.

Egyik ismerősöm korábban vett egy Fiat Punto autót használtan. Sokáig gond nélkül használták, ám egyszer csak kiderült, hogy az autó lopott. Mivel sok pénzt ráfordítottak ezért nem akarták bevallani, hogy náluk van egy lopott autó, mert azt biztosan visszaadják tulajdonosának, nekik meg mondanak egy nagy bocsánatot és el van intézve, de ugye ők is sok szép magyar forintért vették az autót. Pontosan nem tudom, hogy hol, milyen módon vették, illetve hogyan derült az ki, hogy lopott az autó, de mióta kiderült, hogy lopott nem használják.

Mit lehet ebben a helyzetben tenni, természetesen legálisan, jó állampolgárhoz híven, viszont úgy, hogy megmaradjon a pénzük is amiért az autót vették.

Válaszát ás tanácsát előre is köszönöm:

D. Balázs

Tisztelt D. Balázs!

A kérdésében sok homályos elem van, ezért csak hasonlóan általános válasz adható rá. Ha a szóban forgó gépjármű bűncselekményből származik, akkor az első kérdés, hogy mindez hogyan derült ki, tehát erre mi utal. A második lépcsőben mindképpen meg kell erről győződni, harmadszor tisztázandó, hogy a gépjármű eredetiségvizsgálatára milyen módon került sor és ez milyen eredménnyel zárult. Az ismerőse érthető taktikát követ, ha nem használja az általa lopottnak tartott járművet, de ezzel csak elodázza a problémákat, és amellett, hogy a gépjárműhöz kapcsolódó nem csekély terheket viseli, nem tudja a gépkocsiban rejlő lehetőségeket kihasználni. A javaslatom tehát az, hogy célszerű szembenézni a helyzettel, mert, ha az ismerősét nem terheli felelősség a gépjárművel kapcsolatban, akkor az Őt ért kárát megtéríttetheti azzal, akinek a mulasztása, vagy konkrét tevékenysége folytán hozzájutott a bűncselekményből származó gépjárműhöz.

Tisztelettel:

Dr. Bodolai László