Ittasan vezettem!

2004.10.26. 12:43

Tisztelt Autójogász!

Azzal a problémával fordulok Önhöz, miszerint körülbelül egy hete sajnos elkövettem azt az őrültséget, -amit azelőtt soha nem tettem- hogy ittasan ültem a volán mögé. Sajnos a szerencse sem szegődött mellém, így az igazoltató rendőrök előállítottak. A Seres alkoholszintmérő 0,62 mg/l értéket mutatott, ami számomra nem mondott sokat, de persze kétség nem fér hozzá, hogy elég magas lehet. A napokban kaptam meg az idézést, amely a Btk. 188 §-ába ütköző vétségnek megalapozott gyanúja miatt szólít fel megjelenésre a rendőrkapitányságon. A kérdésem a következő: utánanéztem, ám nem volt egyértelmű számomra az, hogy mennyi az az alkoholszint, ami felett az ember bűncselekményt követ el, és amennyiben én ezt túlléptem mire számíthatok?

Megjegyzem, soha a rendőrséggel semmiféle összeütközésbe még nem kerültem az életem során, tisztességes normális életet élek, csak éppen most hibáztam egy óriásit.

Kérem tiszteljen meg a válaszával, előre is köszönöm!

Rózsa

Tisztelt Rózsa!

Az alkoholérték 0,51-0,80 között igen enyhe alkoholos befolyásoltságnak számít. Talán azért nem talált egyértelmű választ, mert a szakirodalom szerint ha a járművezető véralkohol értéke a 0,51 és a 0,80 közé esik, lehetséges, hogy a befolyásoltság foka nem érinti a biztonságos vezetésre való képességet, így szabálysértés valósul meg, ha viszont ugyanilyen határértéken belül az ittasságnak olyan látható, észlelhető tünetei jelentkeznek, amelyek egyértelműen mutatják az alkoholos befolyásoltság fennállását, vétség elkövetése miatt felel a járművezető. Azonban a szabálysértési és vétségi eljárás elhatárolására létezik egy módszertani levél, melyet az Országos Igazságügyi Orvostani Intézet adott ki, ez pedig szabálysértés és vétség között 0,5 milligramm/liter értéknél húzza meg a határvonalat. A kiszabható büntetés egy évig terjedő szabadságvesztés, közérdekű munka vagy pénzbüntetés, melyből Önre nézve ez utóbbi a legvalószínűbb.

Tisztelettel:

Dr. Bodolai László