Szabálysértési határidők

2005.01.31. 13:35

Tisztelt Autójogász!

Hasonlóan a "Szabálysértési ügyekben a bíróság rövid határidőkkel jár el" című levéhez, az én esetemben is az ügy egy kicsit hosszabbnak ígérkezik, mint azt elvárhatnánk. 3 évvel ezelőtt egy illető nekem tolatott, amikor én megálltam mögötte, mert vissza akart tolatni a parkolóhelyhez, amit meglátott. Ő akkor nem ismerte el a felelősségét és én rendőrt hívtam. Pár héttel később értesítettek levélben, hogy a belém tolató illető volt a felelős a balesetért. Ezek után kaptam egy levelet, amely szerint a vétkes sofőr fellebbezett a döntés ellen. Ez volt majdnem 3 éve, azóta semmilyen értesítést nem kaptam. (Sejtésem szerint az ügy elévülésérét szeretné valaki elérni.) A kérdéseim a következők: Mi a teendő ebben a helyzetben? Terhel-e valakit felelősség az ügy ilyen mértékű elhúzódása miatt és kezdeményezhető-e eljárás ellene?

Tisztelettel:

Attila

Tisztelt Attila!

Helyesebb lett volna, ha nem vár 3 évet. Az Ön helyében megkeresném az ügyben eljárt szabálysértési hatóságot, hogy a fellebbezést felterjesztették-e a bírósághoz és született-e jogerős döntés. Ha a bíróságra a szabálysértési hatóság továbbította a fellebbezést, akkor ön a szabálysértési ügyszámra és az elkövető személyére hivatkozva információt kérhet a bíróságtól is. Ön mint ügyfél kérhet tájékoztatást, mivel ügyfélnek az minősül, akinek jogát, vagy jogos érdekét az adott ügy érinti. Ha kiderül, hogy mi történt az ügyben, és Önnek az eljárások késlekedése miatt kára keletkezett, eldöntheti, hogy valamelyik szervet, a hatóságot vagy bíróságot beperelje -e államigazgatási hatáskörben elkövetett illetőleg bírósági jogkörben elkövetett károkozás miatt.

Tisztelettel:

Dr. Bodolai László