Jogtalan pályahasználat az adásvétel napján

2006.02.26. 23:16

Tisztelt Autójogász!

Kaptam az Autópálya Kezelőtől egy dörgedelmes levelet, amiben közölték, hogy elektronikus ellenőrzésük alapján megállapították, hogy matrica nélkül használtam az autópályát. Én (pontosabban az én megbízásomból egy kereskedő, akihez néhány hónappal korábban beadtam értékesítésre) az általuk jelzett napon adta el a gépkocsimat, melyet már az új tulajdonos használt. Levelezésünk során az Autópálya Kezelő arra hivatkozott, hogy a törvény előírása alapján a büntetést a Belügyminisztériumban nyilvántartott tulajdonosnak kell megfizetni. Ez még én voltam, hiszen aznap adtam el a gépkocsit, így az átíratása még nem történt meg, erre úgy tudom 15 napja van az új tulajdonosnak. A kérdésem az lenne, hogy ebben az esetben milyen lehetőség van az ügy igazságos rendezésére, ugyanis a büntetés időpontjában már nem volt a tulajdonomban a gépkocsi, így nem vagyok hajlandó kifizetni a kért összeget, így viszont az Autópálya Kezelő perrel és végrehajtással fenyegetőzik.

Üdvözlettel:

Sz. Sándor

Tisztelt Sz. Sándor !

Az ÁAK Rt. helytállóan tájékoztatta Önt, a gépjármű nyilvántartásba bejegyzett tulajdonostól kérheti az útdíj és pótdíj megfizetését, aki köteles azt megfizetni, ellenkező esetben a követelést behajtják rajta. Az igazságosság irányába el lehet mozdulni a következők szerint: Ön kifizeti a díjat, pótdíjat, majd ezek megfizetését követelje a vevőtől. (Írásban, ajánlott levélben, határidő tűzésével, az Autópálya Kezelőtől kapott iratok másolatának megküldésével, perindításra figyelmeztetéssel). Ha a vevő nem fizeti ezt meg Önnek, polgári peres úton érvényesítse a követelését. Hát ennyit lehet tenni az igazságosság érdekében.

Tisztelettel:

Dr. Koszoru István