Szépen kipúderezett roncsot vettem

2006.10.23. 00:13

Tisztelt Autójogász!

Sajnálatos módon voltam olyan felelőtlen, hogy úgy vásároltam használt autót, hogy nem vizsgáltattam át. Ennek következményei azóta is üldöznek. Lényegében egy kívülről szépen kipúderezett roncsot vettem. Az átvétel óta javíttatom, és minden alkalommal meghallgatom a szerviz véleményét, miszerint teljesen el van hanyagolva a kocsi, és szét van hajtva. Az autót majd egy éve vettem, és a szerződéshez járt egy papír, amin az áll, hogy a kereskedő, az autó minden (esetleges) hibájáról tájékoztatott. Ez aláírva mindkettőnk részéről. Természetesen mondanom sem kell, hogy a kereskedő nemhogy nem mondta el a hibáit az autónak, de egyenesen dicsérte azt, hogy milyen jó állapotban van. Kérdésem lényegében az lenne, hogy ez esetben, így egy év után, van-e értelme valahol is panaszt tennem a kereskedővel szemben, esetleg beperelni stb. Sejtésem szerint nincs, de gondoltam megkérdezem Önt is.

Tisztelettel:

Viktor

Tisztelt Viktor!

Jól látja, az átverés magas kockázata miatt csak alapos átvizsgálást követően érdemes használt autót megvenni. A vételkor - tudom, erre a kereskedők zöme nem hajlandó - írásban és konkrétan kell rögzíteni a jármű állapotát. Közel egy év eltelte után már hibás teljesítésre sem hivatkozhat. Ha még közvetlenül a vásárlás után lennénk, az sem lenne mindegy, hogy egy éves vagy tíz éves az autó és az is számítana, hogy a keletkezett hibák a használhatóságot mennyire akadályozzák. Ha pedig tanúval, vagy hirdetés szövegével bizonyítaná, hogy a kereskedő dicsérte az autót és elhallgatta a valós állapotát még az is kevés lenne valószínűleg egy polgári perben, ha Ön aláírt egy ilyen általánosságokat tartalmazó papírt az autó állapotáról. A per tehát elég reménytelen, a kereskedő pedig korrektségi alapon valószínűleg nem fog fizetni.

Tisztelettel:

Dr. Koszoru István