Utánképzési tudnivalók

2007.11.25. 10:18

Tisztelt Autójogász!

Az öcsém jogosítványát halálos közúti balesetet okozásért vonták be. Az lenne a kérdésem, hogy jövőre letelik a (4 év 6 hónap) az eltiltás ideje. Annyit tudok, hogy utánképzésen kell részt vennie. De azt, hogy mennyivel előbb (lehet)kell elkezdeni a képzést, azt sajnos nem tudom, meg azt sem, hogy ezért mennyit kell fizetni. Erre szeretnék választ kapni.

Tisztelettel:

Sz. Péterné

Tisztelt Sz. Péterné!

Az utánképzési programot a jelentkezéstől számított hatvan napon belül be kell fejezni. Véleményem szerint az eltiltás eljárta előtt 3-4 hónappal már elmehet a testvére az eltiltást elrendelő bírósági ítélettel a kezében érdeklődni a területi közlekedésfelügyelethez, hogy neki milyen programban kell részt vennie és az mikor indul, mennyibe kerül. Az érintettnek először ugyanis egy feltáró foglalkozáson kell részt vennie, ott derül ki, milyen utánképzési programot kell elvégeznie, a fizetendő díj is ez alapján számítható ki. B kategória esetén jelenleg 17 ezer Ft a feltáró foglalkozás díja, az egyes programok díjai pedig 30ezer és 130 ezer között mozognak.

Tisztelettel:

Dr. Koszoru István