Név- és lakcímváltozás

2008.08.02. 16:52

Tisztelt Autójogász!

Szeretnék választ kapni a következő kérdésemre. Feleségem névváltozása és lakcímváltozása után nem írattuk át az új adatokra a forgalmi engedélyét és az autó törzskönyvét. Emiatt érheti-e közúti ellenőrzéskor bármilyen retorzió? Az autó esetleges eladásánál gond-e, hogy a törzskönyv adatai lánykori néven és régi lakcímen vannak?

Köszönettel:

K. Zsolt

Tisztelt K. Zsolt!

A jogszabály (35/2000. számú BM rendelet) kifejezetten előírja, hogy a jármű elidegenítésekor, továbbá a jármű vagy a tulajdonos adatainak, valamint a törzskönyvben feltüntetett bármely más adat változásakor új törzskönyvet kell kiállítani, a korábbi törzskönyvet vissza kell vonni és érvénytelenítve a keletkezett iratokkal a központi nyilvántartó hivatalnak meg kell küldeni. Ebből én arra következtetek, hogy eladásnál gondot jelent, ha a törzskönyv adatai nem egyeznek. A forgalmi engedély üzemben tartójának személyében, illetve személyi adataiban, valamint a jármű azonosító adataiban bekövetkezett változáskor új forgalmi engedélyt kell kiállítani. A törzskönyv nem feltétele a közlekedésben való részvételnek, tehát a rendőr nem ellenőrizheti, a forgalmit viszont igen, ezért célszerű legalább a forgalmit kicseréltetni az okmányirodában. A forgalmi miatt a rendőr elvileg büntethet, a közlekedési igazgatási szabályok megsértése miatt.

Tisztelettel:

Dr. Koszoru István