Mikor évül el a súlyadó?

2004.08.26. 11:31

Tisztelt Autójogász!

Korábbi lakhelyemről elköltözvén (évekkel ezelőtt) az ottani Polgármesteri Hivatalnál kijelentettem az autómat is, rendezve arra az évre súlyadómat. Erről kaptam is igazolást, melyen további "kapják még" helyen szerepelt az új lakhelyem Hivatala is. Azóta súlyadó befizetési felszólítást nem kaptam az új Polgármesteri Hivataltól, igaz én sem kértem. Mivel aggasztóan sok idő eltelt már azóta, kérdezem, hogy az elévülési idő mennyi, illetve ha azt meghaladom, számíthatok-e utólagos visszamenőleges behajtásra, büntetésre vagy egyáltalán ha bejelentem a gépkocsimat (mert el szeretném adni), hogyan működik az adókivetés.

Sűrgős válaszát megköszönöm:

Egy aggódó Autós

Tisztelt Aggódó Autós!

Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. tv. 164. § (1) bekezdése szerint az adó megállapításához való jog annak a naptári évnek az utolsó napjától számított 5 év elteltével évül el, amelyben az adóról bevallást, bejelentést kellett volna tenni, illetve bevallás, bejelentés hiányában az adót meg kellett volna fizetni. Ha eladja a gépjárművét és kiderül az adókivetés elmulasztása, Öntől az el nem évült időszakra megállapított súlyadót követelheti a helyi adóhatóság.

Tisztelettel:

Dr. Bodolai László