Folyton lapos gumik

2004.11.16. 09:39

A felni nem tudja, milyen méretű abroncs van rászerelve.

Kedves Gumidoki!

A segítségedet szeretném kérni, próbálom rövidre fogni a történetem.
1 hónapja vettünk egy 5 éves Opel Astra G Sportot. Mikor legelőször megnéztük a kocsit, a kerekei le voltak engedve. Ennek nem tulajdonítottunk nagy jelentőséget, mert a guminak baja nem volt, az állapota megfelelt egy 5 éves keréknek.
Mikor az autót elhoztunk, még nekem, nő létemre is szemet szúrt, hogy a kerekek jócskán túl vannak fújva. Az első benzinkútnál ezt csekkoltuk, és a 3,5 (!) nyomást a gyárilag előírt 2,2-re korrigáltuk. Pár nap múlva a kerekek ismét laposak voltak. Ekkor már elmentünk egy gumishoz, aki a felni egyenletlenségének tudta be a hibát. (mellesleg a gumikat fordítva tette fel a kedves kereskedő, azaz a menetiránnyal ellentétesen) Ezért letisztogatták és megkefélgették a felnit, és lekenték valamivel, majd útnak eresztettek, mondván ezzel jó darabig nem lesz gondom.
Hát volt, mert újabb 2 nap múlva ismét laposak voltak a gumik. A párom fürdőkádba tette az egész kereket, ami csak a felni és a gumi között eresztett. Majd megnézte az autó könyvében az előírt méretet, ami a következő: 195/60/15 vagy 185/65/14. Ehhez képest a kocsin 195/65/15-ös gumi van. Azt már tudom, a második szám a másik két szám aránya %-ban. Azt viszont nem tudom, számít-e ez annyit, hogy ezért a gumik leeresszenek. Egy ismerősöm szerint igen, és csak ideiglenes megoldás, ha a kerekeket túlfújjuk, mert akkor jobban ráfeszül a felnire, de hát ez szerintem így nem is olyan biztonságos, meg hát nem is egy végső megoldás. A kocsin egyébként gyári, opel alufelnik vannak. Most épp a kereskedővel harcolok emiatt, itt tart az ügy.
Mi a véleményed? Számít ennyit a 65 és a 60 közötti különbség? Nézzem meg esetleg a felni méretét is? A 195/65/15-ös gumimérethez milyen felniméret tartozik? És egy 195/60/15-höz?
Szívem szerint inkább gumit vennék, mint felnit, mivel ennek cseréje már egy 5 éves gumi esetében egyébként is aktuális lenne, de már teljesen tanácstalan vagyok. Nagyon várom a válaszod, mert a kisautóm így használni nem tudom, nem tudom mit verhetek rá a kereskedőre, nem tudom igazam van e egyátalán.

Köszönöm szépen előre is
Regi

Kedves Regi,

A G-Astra gyári mérete valóban a 195/60 R15, vagy a 185/65 R15.


A probléma azonban nem a gumimérettel van, ha valóban a felni pereménél ereszt a kerék. Ha a helyes méretű új gumit szereltetnéd a kérdéses felnikre, az valószínűleg megint eresztene. A gondot - jó eséllyel - a felni rozsdásodása okozza, amely porózus, így elereszti a levegőt. A felni komolyabb tisztítása, rendbe rakása meg kell oldja ezt a problémát.
A nem megfelelő gumiméret önmagában nem okozhatja a kerék leeresztését, hiszen a felni nem tudja, milyen méretű abroncs van rászerelve.
Mindenképpen ajánlom az öreg, nem megfelelő méretű gumik újakra való lecserélését! Javaslom keress fel egy másik, profibb gumisműhelyt a problémáddal!

Üdv,
Gumidoki