Rémtörténet hókengyellel

2006.10.20. 15:47

Amikor átok a segítség

Kedves Gumidoki!

2003-ban gk.t cseréltünk, az összes örömével és gondjával. Természetesen jó minőségű téli abroncsokkal készülve a hideg időszakra. Azonban ismerve a lakhelyemnél néha kialakuló viszonyokat segédeszközön gondolkodtam. A hólánc kissé körülményesen szerelhető fel, ráadásul az előző autó kétszer tépte le a bal első kerékre szereltet, igaz már akkor amikor a kritikus százméteres emelkedőn átsegítette a gk.-t. Tehát kényelmesebb megoldás kellet volna. ( Jó gumikon egyébként a szezon max. kettő-négy napján kell segédeszköz. ). Nos a kengyel mellett döntöttem, bár 39990-ft ért kissé drágának tartottam, de hát biztosan jó lesz, gondoltam.

A felszerelése valóban szenzációsan egyszerű, tovább tart elmondani, mint megcsinálni. A tárolása a kocsiban sok helyet vesz igénybe és nehéz is. Az első alkalommal amikor felszereltem gond nélkül átsegített a kritikus szakaszon, bár lehet, hogy nagyobb lendülettel nem is lett volna rá szükség. Aztán jött a feketeleves: Másodszor a minimális emelkedő közepén egy csattanás, elakadtam. Kiszállva dühösen tapasztaltam, hogy a jobb első kengyelből egy szár kirepült. A kocsi sárvédő betétje darabokban, a sárvédő behorpadva, a lökhárító lóg. Mérgemben onnan hívtam a gyártót, aki alkatrész utánküldésre tett ígéretet, a kocsi sérüléseit lenyeltem (cca.:150.000-). Az alkatrész második telefon után érkezett, sajátkezűleg cseréltem -szezon után). Következő szezon előtt átvizsgálva a kengyelt, a nem javított darabon is repedést vettem észre. Újabb telefon, senki nem veszi fel. Ez így napokig.

Nos számla alapján kiderül a gyártó címe, így odaautózás ( tőlem "csupán" 50 km-er. ). Ott a gyártó nincs, de az édesanyja ott lakik, segítőkész, átveszi a kengyelt, s postázásra tesz ígéretet. Várunk. A szezon a nyakunkon, újabb telefon, felveszik. Már javítják, hamarosan megérkezik. S valóban két hét múlva itt a postai értesítő, mehetek érte. Jól becsomagolva, utánvéttel terhelve valóban megérkezett. Idehaza kicsomagolás, a repedés ugyanott! Telefon: Ők beszabályozták, de a repedést nem észlelték, vigyem vissza! Újabb oda 50 km. Nem tudnak róla, telefon az ügyvezetőnek, átveszik. A hó leesett, viszont most egy hét alatt megérkezett, nem utánvéttel terhelve. Kibontás: megjavítva sehol repedés. Csomagtérbe be.

Aztán február elején felrakás egy cikisebb napon. Máshol tört el, s most a bal sárvédőbetétet törte össze. Itt feladtam, elég volt. Ekkor döntöttem a gyengébb inőségű, de összkerékhajtású gk. mellet! Most így várom a telet. kengyelről akár fotót is küldhetek, most is a garázsban hever. Mint ésőbbi beszélgetéseimből kiderült, nem egyedi volt a problémám, csak volt ki elsőre lenyelte, igaz az autója legalább nem sérült!

Kedves Levélíró!

Hát ezek bizony elég rossz tapasztalatok... Köszönöm, hogy megosztotta velünk, mindenki okulására.

Üdv:

Gumidoki