Értékcsökkenés II.

2002.10.09. 11:49

Felháborítónak tartom, hogy egy másik (egyébként hivatásos gépjárművezető) hibája miatt az autóm eredeti állapotának visszaállítása, a hivatalok bürokratikus útjának végigjárása is engem terhel.

T. Kárszakértő!

Szeretném szíves véleményét kérni a következő esetben:
Egy hónappal ezelőtt egy szabálytalanul közlekedő(céges) autó összetörte lízingelt gépkocsimat.

A birtokomban lévő rendőrségi határozat szerint (jelenleg a határozat jogerőre emelkedését várom) egyértelműen a másik fél volt vétkes, a baleset az ő szabálytalan közlekedése miatt következett be. Személyi sérülés nem történt, az autómban keletkezett kár 800 ezer forint értékű. Az autót elszállítattam egy szakszervizbe, ahol a jogerős rendőrségi határozat kézhezvételéig, hogy ne kelljen az autónak akár hónapokig is a szervizben állnia, a javítást saját elő-cascom terhére indították el.

A javítást követően ki kellett fizetnem a casco szerződésben foglalt önrésznek megfelelő összeget, melyet elképzelhető, hogy csak az adminisztratív bonyolítás után - ami esetleg 1-2 hónap is lehet - kaphatok vissza a kárt okozó kötelező felelősségbiztosítójától.

Sajnos én sem tartozom abba a kategóriába, akinél 80 ezer forint kifizetése - főként úgy, hogy teljesen vétlen a keletkezett kár bekövetkezésében - problémamentesen, "mellényzsebből" megoldható. Évek óta balesetmentesen közlekedem, a közlekedési szabályokat maximálisan betartva vigyázok a saját és mások értékeire, és felháborítónak tartom, hogy egy másik (egyébként hivatásos gépjárművezető) hibája miatt az autóm eredeti állapotának visszaállítása, a hivatalok bürokratikus útjának végigjárása is engem terhel, ami mind-mind időt és pénzt vesz igénybe.

Abban kérném az Ön tanácsát, hogy véleménye szerint van-e lehetőség arra, hogy a kárt okozó felelősségbiztosítójától a gépkocsi értékcsökkenésének megállapítását és az értékcsökkenés visszatérítését kérjem.
A 2000. márciusi évjáratú 37 ezer km-t futott Peugeot tipusú gépjárművem lízingdíját a lízingcég felé továbbra is úgy kell fizetem, mintha az teljes értékű lenne, és a kár nem következett volna be. Ugyanakkor a valóság az, hogy az autó a káresemény következtében értékéből jelentősen veszített.

Mi a teendő ilyen esetben? Kötelező-e a kárt okozó biztosítójának kártalanítania (a szerviz javítási költségén túl), vagy gyakorlatilag én, a szabályosan közlekedő autós vagyok az, aki így is, úgyis a baleset károsultja lehet?

Tanácsát előre is megköszönve,
Üdvözlettel:
S.E.

Tisztelt Asszonyom!

Természetesen a károkozó felel minden általa okozott kárért, ezért azt tanácsolom, hogy a kárt okozó felelősségbiztosítójánál nyújtson be kérelmet az értékcsökkenés megállapítására, ill. kifizetésére.

Üdvözlettel:
Szekeres Mária


Ha valamilyen, biztosítással kapcsolatos kételye, kérdése, problémája van, forduljon a TotalCar és az Allianz Hungária Biztosító Rt. szakértőjéhez. A kérdésekre Szekeres Mária kárrendezési szakértő válaszol. Küldjön egy levelet, melyben röviden összefoglalja esetét, esetleges panaszát. A válaszokat Súg a kárszakértő rovatunkban olvashatják.

A TotálKártérítés jogi csapata segít!

A "Kérdésem van" gombra kattintva Üzenetküldő felületünkre jut, válassza a Kártérítésdoktort a címzettek között. A "Jogi támogatás" gombon keresztül felveheti a kapcsolatot szakértőinkkel. A "Kalkulátor" gomb pedig a TotálKártérítés felületére viszi, ahol részletesen is megismerheti a szolgáltatást.