Megvan a vétkes, de nem tejel a biztosító

2012.02.13. 17:31

Tisztelt Biztosításdoktor!

Pár héttel ezelőtt valaki a parkoló autómnak tolatott, végig húzta az autó egész jobb oldalát. Az illetőt sikerült még idejében megállítani, és megírtuk a baleseti bejelentőt. A felelősségét elismerte, az okozott kárt is beleértve és aláírtuk a betétlapot.

A szemle megtörtént, majd nem sokkal ezután megérkezett a biztosító által megállapított összegről szóló dokumentum. Nevetséges 23 ezer forintot állapítottak meg azzal a megjegyzéssel, hogy az autó jobb első sárvédője és jobb első ajta sérült a károkozáskor, a további jobb hátsó ajtó és jobb hátsó sárvédő sérülése más kárból keletkezett.

Mit tehetek ilyenkor, kihez fordulhatok, amikor a biztosító nem látja be az ügyfelük által okozott kárt. Az autó sérülésmentes volt és most nekem kell bizonygatnom, hogy a károkozó okozta az autómon látható sérüléseket? Ő pedig megússza 1 bónusz veszteséggel, amikor nekem 100 ezres nagyságrendű a károm?

Rendőri intézkedést azért nem kértem, mert nem volt kétséges, ki a hibás, de így nem is tudom bizonyítani a sérülés keletkezésének időpontját?

Segítségüket kérném, kihez forduljak jogorvoslatért?

Köszönettel!

Tisztelt Érdeklődő!

A levelében leírtak alapján a biztosítótársaság nem látja bizonyítottnak a jobb hátsó ajtó és jobb hátsó sárvédő sérülését, mert a rendelkezésére álló információk valószínűleg nem elégségesek az azonosításhoz. Levélben kérheti a felülvizsgálatot és a járművek összeállítását együttes szemlére, ahol a keletkezett sérülés beazonosíthatóvá válik.

Amennyiben további információkkal rendelkezik a káresemény bekövetkezésével kapcsolatosan,esetlegesen voltak szemtanúk, nevüket és címüket bocsássa a biztosító rendelkezésére. A bonus fokozatra vonatkozó kérdésére válaszolva az okozott kár mértékétől függetlenül két kategóriát lép vissza az elkövető gépjármű üzembentartója és minden balesetmentes év után egyet újra előre.

Tisztelettel:

Horváth László

pba.hu

A TotálKártérítés jogi csapata segít!

A "Kérdésem van" gombra kattintva Üzenetküldő felületünkre jut, válassza a Kártérítésdoktort a címzettek között. A "Jogi támogatás" gombon keresztül felveheti a kapcsolatot szakértőinkkel. A "Kalkulátor" gomb pedig a TotálKártérítés felületére viszi, ahol részletesen is megismerheti a szolgáltatást.