2012.12.25. 12:04

Tisztelt Biztosításdoktor!

A külföldi nyaralásunk idejére -mint évek óta mindig- az Allianz biztosítónál határozott idejű cascot kötöttem. Sajnos Olaszországban feltörték -ablaktörés, zár-rongálás- és kifosztották a kocsit.

Hazaérve egy kárszakértő kijött és felvette a kárt. Megkérdezte, hogy pénzt kérek, vagy javíttatni fogom. Az utóbbit választottam, és a kárfelvételi papírral a helyi Opel márkaszervízbe vittem a kocsit. Ők szerződött partnerek a biztosítóval. A szervízben közölték, zárat kell cserélni, aminek a költségét még tisztázzák a biztosítóval. Amikor ez megtörtént közölték, hogy nekem 14 ezer Forintba kerül majd a javíttatás. A munkát szeptemberben elvégezték, én kifizettem a számát.

Eddig rendben van.

Most december közepén kaptam egy fizetési felszólítást a szervíztől, hogy fizessek be még 38 ezer forintot, mert:

"A gépkocsiban keletkezett kárt a biztosító előzetesen részlopásnak minősítette, amely 10%-os önrésszel térül. A későbbiekben azonban módosította rongálásnak, amely már teljes önrésszel térül."

Tehát a javítás után három hónappal a szervíz közli velem, hogy nem kapta meg a biztosítótól azt az összeget, ami alapján a javítási számlát kalkulálta, ezért fizessek. Ha a előre közlik a várható költségeket, akkor talán meg sem rendeltem volna a márkaszervízben a javíttatást, hanem a készpénzt választom.

A biztosítótól a mai napig nem kaptam semmilyen értesítést.

Jogosan követeli tőlem a szervíz a biztosító által állítólagosan ki nem fizetett részt?

Üdvözlettel:

B. Robert

Tisztelt Érdeklődő!

A levelében említett káresemény térítésének tisztázása végett, kérem vegye fel a kapcsolatot az illetékes biztosító társasággal és a kárszámra való hivatkozással kérje tájékoztató levelüket, amelyben választ adnak, az Ön által feltett kérdésekre,amelyek alapján a káresemény rendezése a casco biztosítási szerződés alapján a helyreállítást végző szerviz felé megtörtént.

Üdvözlettel:

Horváth László www.pba.hu

A TotálKártérítés jogi csapata segít!

A "Kérdésem van" gombra kattintva Üzenetküldő felületünkre jut, válassza a Kártérítésdoktort a címzettek között. A "Jogi támogatás" gombon keresztül felveheti a kapcsolatot szakértőinkkel. A "Kalkulátor" gomb pedig a TotálKártérítés felületére viszi, ahol részletesen is megismerheti a szolgáltatást.