A szerviz kárt okozott és én fizessek?

2013.11.13. 09:45

Tisztelt Horváth László!

Egy régóta húzódó ügyben szeretném kikérni a tanácsát: bő egy évvel ezelőtt gépkocsimat javításra szervizbe adtam, ahol a szerelőműhely egyik alkalmazottja ezen idő alatt egy ott álló autónak ütközött vele, kárt okozva mindkét járműben. Rövidre rá az autómat helyreállítva visszakaptam, és már szinte meg is feledkeztem a dologról, amikor ez év márciusában emailt kaptam a KGFB biztosítómtól, hogy vagy befizetek közel 400 000 Ft-ot, vagy visszasorolnak. Mint később kiderült, a szerviz nem rendelkezett megfelelő biztosítással, ezért a károsult gépkocsi kárigényét a gyorsabb kárrendezés érdekében(?) előzetesen casco biztosítás terhére rendezték, amit most rajtam akarnak behajtani. Mindezt úgy, hogy ezzel a károkozással kapcsolatban én soha semmit alá nem írtam, felelősséget érte nem vállaltam, sőt a későbbiekben is írásban 100%-ig elhatárolódtam az esettől. Mindezek ellenére a (nem könnyen elérhető) biztosító elzárkózik, részéről - többszöri levélváltást követően - lezártnak tekinti az ügyet azzal, hogy az engem ért kárt a szervizzel szemben polgári peres úton érvényesítsem - ha akarom. A szerviz felém írásban elismerte a felelősségét, amit a biztosítónak meg is küldtünk, de a kárt kifizetni nem hajlandó.

Ésszerűen és logikusan gondolkodva hihetetlennek tűnik, hogy ilyen jogszerűen megtörténhet. Megtörténhet?

Előre is köszönöm a válaszát és a segítségét.

Tisztelt Érdeklődő!

A gépjármű felelősségbiztosítási szerződés alapján rendezendő károk esetében a kifizetés tehát a kártérítés feltétele a forgalmi engedélybe bejegyzett üzembentartó felelősségvállalási nyilatkozata a kártérítésben illetékes biztosítótársaság részére, peres eljárás esetén pedig a jogerős bírósági ítélet. Ennek hiányában kifizetés nem teljesíthető. A szerviz az Ön gépjárművével okozott kárt köteles megtéríteni, ennek egyik módja lehet ha az Önnek küldött felszólításra a kért összeget az Ön biztosítójának bankszámlájára átutalja, tehermentesítve az Ön szerződését,ezáltal nem sorolják vissza és nem veszti el a megszerzett bonusz kedvezményét. A fent leírtak érvényesítéséhez jogi segítség igénybevételére is lehetősége van.

Üdvözlettel: Horváth László www.pba.hu

A TotálKártérítés jogi csapata segít!

A "Kérdésem van" gombra kattintva Üzenetküldő felületünkre jut, válassza a Kártérítésdoktort a címzettek között. A "Jogi támogatás" gombon keresztül felveheti a kapcsolatot szakértőinkkel. A "Kalkulátor" gomb pedig a TotálKártérítés felületére viszi, ahol részletesen is megismerheti a szolgáltatást.