2014.04.08. 14:01

Tisztelt Kütyüdoktor!

2005-ös évjáratú Chevrolet Lacetti 1.4-es autóm van. Lassan két éve került hozzám, ez idő alatt többször próbálkoztam a szivargyújtó használatával különböző eszközökkel (Transmitter, GPS, telefontöltő).

Egy alkalommal 70-es tempónál menet közben párom bedugta a GPS töltőt a szivargyújtó aljzatba, majd hirtelen menet közben megállt az autó motorja és később újra sem lehetett indítani. Mint később kiderült az 1-es gyújtásbiztosíték ment ki a motorbiztosítékok közül. Cseréje után ismét indítható volt az autó.

Pár hónap elteltével -félve- ismét próbálkoztam a szivargyújtóval, ezúttal úgy, hogy indítás előtt, álló motornál dugtam bele GPS-emet immár új töltővel a biztonság kedvéért. Az autó elindult, majd kis idő múlva égett szagra lettem figyelmes. Kiderült, hogy a tompított fényszóróm nem ég, de helyzetjelző és távolsági fényszóróm rendben működött, igaz utóbbi nem folyamatosan csak "villogtatva" használva. Ezek után nem használtam szivargyújtómat, félve, hogy bármit dugok be az kiüt valamit. Mi lehet a probléma? Aljzat? Kábelezés?

Válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel Péter

A szivargyújtó szabványáról, azaz szabványtalanságáról már írtam. Minden eszköz csatlakozója egy kicsit más, egy kicsit vastagabb vagy vékonyabb, hosszabb vagy rövidebb, szóval ez a csatlakozás csak a szivar meggyújtására való. Nincs megoldás.

Azaz, ha ugyan abban az autóban használja a töltőt, akkor azt be kell építeni fixre. A kötést a műszerfal mögött kell megejteni és annyi kábellel előbújni valami illesztésen, amennyi a navigációig elér. A fix kötés nem csúszik ki, nem lesz kontakthibás, a kilógatott kábel esztétikus, nincs útban. A készüléket úgy is mindig ugyan ott tartja, elegendő neki a kilógatott kábel, ami gyáribb, vagy inkább szakszerűbb külsőt kölcsönöz.

A biztosíték kiverését az okozza, hogy a navigáció csatlakozója a szivargyújtóba dugáskor egy kicsit ferdén csúszik be és ez elegendő arra, hogy rövidre zárja a két pólusát. A zárlat következtében megszűnik az áram és olyan eszközök sem kapnak energiát, amik ugyan arra a körre vannak kötve.

Az igazsághoz tartozik, hogy erre a biztosítékra nem szoktak az autó működésével kapcsolatos áramköröket kiosztani, ez egy kényelmi kör, amin lényegtelen dolgok vannak, mint rádió, belső világítás. De, ahány ház annyi szokás, lehet, hogy az Ön autójában az immobiliser is ide került.

Ha nem szeretné fixre kötni a navigációt, akkor a szivargyújtót külön kell biztosítani, az eddigi körtől függetlenül, hogy egy esetleges zárlat ne befolyásolja a többi eszközt és az autót.

Üdvözlettel, Kütyüdoki - www.duett.hu