2014.08.18. 10:53

Üdv!

Karesz vagyok, egy 2010-es 90Le-s Berlingo boldog tulajdonosa, de még boldogabb lennék, ha sikerülne az autómba tempomatot varázsoltatnom. Lassan középkorúnak számítok és lassan annak is érzem magam. Ez abból is észrevehető, hogy egyre kevésbé szeretem a járműveimben az utólagos/utángyártott/majdnemolyanjó megoldásokat. Éppen ezért keresek olyan szerelőt, akinek van tapasztalata gyári Citroen tempomatkar beépítésével és felprogramozásával kapcsolatosan. A fórumokon csak áttétes infókat találtam, nem túl pozitív tapasztalatokról, a gyári szerviz munkafelvevője pedig azt a választ adta, hogy nekik tilos utólag beépíteni. Amikor tovább kérdezgettem, hogy ennek műszaki, vagy marketing oka van, akkor néhány franciahonban történt balesettel és az azokkal kapcsolatos pereskedéssel indokolta a cég döntését. Valóban a lehetetlent kergetem és csak univerzális tempomattal oldható meg a helyzet, vagy esetleg tud olyan szakműhelyről, ahol érdemben segítenének?

Előre is köszönöm.

Sajnálom, de nem ismerek olyan szervizt, ahol a gyári tempomatot szerelnék, persze ettől még lehet, és kérem is minden olvasónkat, hogy jelezze, ha tud segíteni. A Citroen nálunk, szerelők körében hírhedt a tiltásairól és a félremagyarázott műszaki megoldásairól. Az Ön által említett perek és balesetek tipikus történetek, amiről szerelő kollegáim könyvet írhatnának. Én úgy gondolom, hogy mindent szabad, ha szakember a rendszer teljes ismeretében teszi, és ki lenne az, aki minden titok tudója, ha nem egy szakszerviz. Ha a tempomat veszélyes lenne, nem lehetne gyárilag sem rendelni. Persze, ha nem szerelem be, akkor nem kell elmélyedni a működésében és abból nem is származik semmi baj. Az utólagos tempomat is teljesen jó választás lenne. De, meg sem közelíti a gyári kinézetet. A nem látható műszaki oldal tökéletes, minden fenntartás nélkül ajánlom, de az a bizonyos kezelőszerv, az nem hasonlít a gyárira. Ezzel nincs mit tenni, egyik gyártó sem fordított komoly energiát erre, van egy általánosan kinéző kar, ami minden autóba beépíthető és nincs alternatíva. A műszaki háttere viszont komolyan átgondolt, típus specifikus szettek léteznek, tökéletesen működnek. Úgy gondolom sok tempomatot szerelünk, Waeco gyártmányt, ami azt hiszem bizonyított az autós kiegészítők piacán.

Ezek a szerkezetek nem majdnemolyanjó készülékek, hanem teljes értékűen használhatók. Nem írhatom, hogy egyeznek a gyári rendszerrel, mert van olyan autótípus, amiben a gyári jobb, de többségében megegyezik a gyári rendszerrel és sok esetben az utólagos a jobb. Ugyan úgy figyeli a jármű sebességét, korrigál. Nincs rajtuk három elmenthető sebesség, de rendesen beállítva rángatás mentesen viszi az autót. A tempomat egy érdekes extra, mert akinek még nem volt, az azt mondja, hogy teljesen fölösleges, de akinek volt, annak nagyon hiányzik. Ha nem sikerül a gyárit megoldani, bátran ajánlom az utólagos megoldást. A kinézet az egyetlen negatívuma, a műszaki megoldása, mint a gyári. A céges autónkban Waeco tempomat van, ki lehet próbálni, ha esetleg ez segít a döntésben. 

Üdvözlettel, Kütyüdoki - www.duett.hu

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.