2015.11.01. 08:59

Tisztelt kütyüdoki!

Párommal nemrég vettünk egy tanyát, ahol gazdálkodunk is. A probléma az lenne viszont, hogy sokszor éjszaka a sötétbe is járunk haza, illetve ki a tanyára hajnalba, így jó lenne még egy kis fényerő.

Felmerült az ötlet, hogy az autónkra szúrófényt szerelnénk a jobb látás miatt. Tudtommal +2db távolsági fényszóró felszerelése nem ütközik semmilyen jogszabályba, ha az csak a távolsági fényszóróval együtt világít és legalább 100 m-t képes megvilágítani.

A kérdésem az lenne, hogy egy kör alakú 16 cm átmérőjű Wesem szúrófény megfelelne a célnak? Többet világítana vele az autó és nem csak ködlámpa jelleget adna? Egy 1984-es Mazda 626-osra lenne felszerelve a két lámpa közé. Várom válaszát és előre is köszönöm!

Alexandra

Olyan szó, hogy szúrólámpa nem létezik a KÖHÉM rendeletben. Versenyen, zárt pályán, azt tesz a versenyző, amit a helyi szabály megenged, de közúton nem szabad. Beütöttem a keresőbe a szúrólámpa szót és felhívtam az első találatok egyikét, hogy mint forgalmazó adjon számomra segítséget, hiszen termékei között van ilyen. A válasz nem volt meggyőző számomra. A weblapon csak annyi szerepelt, hogy - A terméket az érvényben lévő előírásoknak megfelelően kell felszerelni, majd diagnosztikai állomáson beállítani. Konkrétan kérdeztem, milyen előírásnak kell megfelelni, mire a válasz annyi volt, hogy a közlekedés felügyeletnél kell érdeklődni. Felszerelése csak annyi, hogy elől legyen, és előre világítson, nincs semmi különös, nem szól érte a rendőr. Ebből is kiolvasható, hogy nem engedélyezett, egyébként egy rendeletszámot kaptam volna válaszul. A termék adatlapjában szereplő E jelzésre való hivatkozás szerintem megtévesztő, azt sejteti a vásárlóval, hogy ez közúti használatra alkalmas.


Ha a használatát nem közútra tervezte, hanem arra az útszakaszra, ami a közutat köti össze a tanyával, akkor a KÖHÉM munkalámpákra vonatkozó részét kell betartani és ennek megfelelő világítótestet vásárolni. Ha a közúton is használná, akkor a plusz távolsági fényszórókra szavaznék, mint kiegészítő világítás. Igazából nincs is másra szükség, hiszen a távolsági bevilágít mindent, amit látni kell.


Üdvözlettel, Kütyüdoki – www.duett.hu