Ledes H7-es izzó? Létezik ilyen?

2020.05.13. 16:34

Tisztelt Kütyüdoktor!

Sokat vezetek este, ezért már régóta keresek megoldást arra, hogy jobban lásson az ember és talán ezáltal kevésbé fáradjon a szeme. A led-es fényforrásokat eddig elvetettem, mivel törvényt sért a szabályok alapján.

Azonban az utóbbi időben már lehet szabvánnyal rendelkező "izzókat" találni. Jelen esetben a CARGUARD nevű cég hirdeti magát elfogadott típusként (jelen esetben H7). Lehet ennek hinni, vagy csak egy újabb marketing fogás? Válaszát előre is köszönöm!

Üdv: Csaba

Kedves Csaba!

A tiltás alapját az képezi, hogy a LED fényének vetülése nem egyezik meg egy izzó fénykibocsátásával, emiatt az autó lámájának visszaverése sem lesz helyes, ezért vakíthatja a szembejövőket, ami kiemelten balesetveszélyes.

Nem ismerem az említett forgalmazó termékeit, de előítélettel próbálnám ki. Ha az említett H7-es fényforrást úgy árusítja, mint közúti közlekedésben használható homológ termék és ezt engedéllyel és bevizsgálással alátámasztja, akkor szabad ilyet használni, de én még nem láttam ilyen terméket.

Üdvözlettel, Kütyüdoki – www.duett.hu