Rosszalkodik az alapjárat

2013.11.15. 12:46

Tisztelt LPG Doktor!

Nagyjából 2 évvel és 70 000 km-rel ezelőtt Zavoli gázszettet (abból is az adaptív kompjúterest) kapott a 2008-as, 1.3 benzines (68 kW, 16 szelep) Swiftem. Idén nyáron elkezdett rosszalkodni az alapjárat. Eleinte csak amíg hideg volt a motor, aztán később már meleg motornál is egyszerűen leállt, ha üresbe kellett váltanom (vagy ha túl sokáig kumplungoztam és úgy váltottam fel/le).

Az autót elvittem diagnosztikára és azt derítették ki, hogy az egyik hengerben a nyomás 1.5 barral alacsonyabb, mint a többiben. Természetesen az összes, ilyenkor szokásos rossz dolgot elmondták a gázüzemről a szervizben és azt is mondták, hogy jól ismert tény szakmai körökben, hogy ez a fajta Suzuki motor nem működik jól gázzal. Igaz ez? Erről sosem hallottam. Továbbá a motor teljes generálját, szelepek cseréjét és hengerfej-felújítást javasoltak, kb. 250.000 Ft értékben. Ezt természetesen nem fogadtam el, utána akartam járni a dolgoknak. Végül találtam egy szerelőt, aki szerint csak a szelephézagokon kellett állítani vagy pontosabb "kilapkázni" a szelepeket. Ez segített is, de sajnos csak ideig-óráig, kb. 1500 km-t mentem gond nélkül, de most sajnos újra előjöttek a tünetek, ismét leáll a motor alapjáraton. Egyelőre csak akkor, ha még hideg, de tartok tőle, hogy hamarosan ismét le fog állni melegen is.

Mit gondol, mi lehet a probléma? Mi a javaslata a megoldásra? Érdemes lenne a szelepeket kicserélni, a hengerfejet felújítani aztán a gázkeverék arány helyesen beállíttatni? Helyesen beállított keverék-aránnyal vajon tovább bírnák a szelepek, mint 70 000 km?

Köszönettel, Szabolcs

Kedves Szabolcs!

A probléma ismert. A Suzuki motorok érzékenyek a termikus egyensúlyra, így ha az a helytelen beállítások miatt felborul, elkezdenek a szelephézagok elfogyni. A gond az, hogy tapasztalatunk szerint ha a folyamat már elindult, csak lassítani lehet a helyes beállításokkal is, mivel a felületkezelt részek már sérültek korábban. Ha a hézag elfogyott teljesen és a szelep kitámaszt, nagy valószínűséggel be is égett, ezért tapasztalta, hogy a beállítást követően hamar kezdődött a probléma ismét.

Meg kell vizsgálni a hengerfej jelenlegi állapotát pontosan, ennek tükrében lehet meghozni a döntést a felújításról. A gázrendszer maradéktalan beállítása természetesen alapigény, a műveletet a beavatkozás utolsó elemeként mindenképpen el kell végezni. Az adaptív vezérlő semmire nem garancia, sajnos épp abban a tartományban nem ér semmit, ahol a motorkárosodások nagy része történik: a nagy terhelésű tartományokban, ahol már nincs lambda korrekció, így nincs is mihez igazodnia az autoadaptációs segédnek a vezérlőben. Amennyiben igényli segítségünket, keresse fel weboldalunkat!

Üdvözlettel: LPG Doktor www.lpgdoktor.hu