Mindig visszavált benzinre

2014.11.14. 10:50

Tisztelt LPG doktor!

A MITSUBISHI Pajero Pinin 1834 ccm (nem GDI-s) 2003-as gyártású gépkocsimba mintegy 3 éve szerelték be a STAG4+ gázrendszert. A kocsit már így vettem meg tavaly 2013 augusztusában.

A hiba jelenség a következő: A benzin-gáz átváltás látszólag rendben megtörténik.

Indulás után azonban, olykor már a hűtővíz felmelegedése után 4x3-at csipog a rendszer (azaz hibát jelez) és visszavált benzin üzemre. Menet közben be-ki kapcsolgatva az átváltót, 6-10 km megtétele után már stabilan megmarad a gázüzem. Aznap általában már többet nem jelentkezik a hiba.

A szerelőm először felemelte az átkapcsolási hőfokot 35, majd később 40 C-ra de ez nem igazán segített, legfeljebb az első átkapcsolás történt kicsit később, de a hiba megmaradt. Nem igazán figyelhető meg szoros összefüggés a külső hőmérséklet és a hiba jelentkezése között, de tény, hogy nyári kánikulában nem jelentkezett, így ősz táján viszont már szinte mindig.

Egyszer a hiba jelentkezését követően megálltam, s megtapogattam a reduktort, hát igen forró volt már. Tavaly novemberben a beszerelő cég garanciálisan küldött egy multiszelepet, amelyet egy másik (gázautós) cég kicserélt. A hiba a az augusztusi vételtől a novemberi multiszelep cseréig mintha nem jelentkezett volna, bár akkor azért még nem is volt hűvös, vagy hideg.

Sajnos a hibát elég nehéz diagnosztizálni, mert naponta csak egyszer jelentkezik. Egyszer reggel nem töröltem a hibajelet, s így mentem be a szerelőmhöz, aki "alacsony gáznyomás" hibát olvasott ki. Nyilván ekkor maga a rendszer (kb. 20 km megtétele után) már üzemképes volt, a hiba csak a memóriából jött elő.

Előre is köszönöm segítségét, tanácsát!

Üdv: István

Kedves István!

A hiba egyszerű. Vagy a nyomás szenzor hibás ( STAG esetében ez maga a MAP szenzor ), vagy valóban kevés a gáznyomás a reduktor hibája miatt. 

Üdvözlettel: LPG Doktor www.lpgdoktor.hu