Kettesben szép az élet

2013.06.07. 11:27

Nem vagyok orákulum, nem ismerek minden autót, a véleményem szubjektív, személyes tapasztalataim, érzelmeim alapján alakul ki. Rossznak mondott autóból is van jó, jónak tartottból is akad elhanyagolt vacak. Csak egy nepper vagyok, nem próféta, én is tévedhetek.

Kedves Nepperűző!

Egészen kis korom óta rajongok a 2-es golfokért édesapám és nagybátyám is rendelkezett egy-egy példánnyal egy-egy gti-vel és nagyon szerettem őket.Most végre elérkezett a lehetőség hogy magam is beszerezzek egy egyet. Sok hirdetést végig böngésztem de egyikre se mertem azt mondani hogy na ezt meg merném venni mert nem fog vagyonokat felemészteni. A kérdésem az lenne egy ilyen autó vásárlásnál mik azok a paraméterek amiket nagyon meg kell nézni, mik lehet tipikusan a "betegségei" ezeknek az autóknak, illetve hogy érdemes-e egyáltalán próbálkozni egy ilyennek a megvásárlásával vagy pedig elégedjek meg egy olcsó darabbal mert mindegy hogy mennyibe kerül ígyis-úgyis sokat kell majd ráfordítani.

Köszönettel
Bálint

Kedves Bálint!

A Golf II elérkezett abba a korba, amikor már megint megnéznek egy jó kiállású példányt. Ennek megfelelően, jellemzően külföldön, az ára is fölfelé megy, de a szép már nálunk is drágább. Óriási darabszámban gyártották, ezért sok a róla szóló Népítélet is, mégis kevés jó állapotú autó maradt, mert a korrózió illetve a gondatlan tulajdonosok "karbantartása" felemésztette őket. Ezekkel az autókkal kapcsolatban nem annyira műszaki jellegű gondokra kell számítani, sokkal inkább a karosszéria állapota az ami eldönti a venni vagy nem venni kérdést.

A GTI-ket már olcsó korukban megkaparintották a fiatal srácok, akik aztán törték őket, mint mókus a mogyorót. Szervizelni, néhány fanatikustól eltekintve, nem szervizelték őket, csak használták. Rozsdára lehet számítani a küszöbökön, ajtók élein, sárvédő íveken, az első sárvédők alatt. Érdemes lenne körülnézni az olasz oldalakon, ott még találni néhány nagyon szép állapotban megmaradt Golfot, mert ott nem rozsdásodnak annyira a kocsik. Az elmúlt egy évben én is láttam két Olaszországból hozott, olyan szép állapotút, amikre rendesen rákívántam. Ha GTI-t szeretnél, akkor nyisd ki a pénztárcádat, és legyél türelmes, sokat kell majd utána menni, mire találsz egy jót. A karosszériára koncentrálj, persze ez nem azt jelenti, hogy a többi nem érdekes, de azt a legdrágább kijavítani. Érdemes felvenni a kapcsolatot a márka klubokkal, ők jobban ismerik a hazai felhozatalt, és lehet, hogy azonnal tudnak neked segíteni. Sok szerencsét a kereséshez.

- Becsületesnepper -

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.