Nagy dízel kell. Jól járok egy japánnal?

2014.12.27. 10:04

Nem vagyok orákulum, nem ismerek minden autót, a véleményem szubjektív, személyes tapasztalataim, érzelmeim alapján alakul ki. Rossznak mondott autóból is van jó, jónak tartottból is akad elhanyagolt vacak. Csak egy nepper vagyok, nem próféta, én is tévedhetek.

 

Tisztelt Nepperűző!

Jelenleg egy 2002-es 1,4-est hajtok, ez az első autóm. A vásárlást követő fél év gondtalan volt, úgy gondoltam soha rosszabbat ennél. Aztán jött a fekete leves, motorcsere megtörtént, volt azóta EGR, lambdaszonda, miegymás. Finoman szólva kiábrándultam egy kicsit a VW-konszernből, bár lehet csak én nyúltam bele igazán ezzel az egy példánnyal.

Amúgy is szerettem volna kicserélni már, mert nem terveztem 4-5-6 évre ezzel az autóval, viszont így a németet majdnemhogy teljesen kilőttem. Dízelt szeretnék, mert az évi átlagos futás 30 ezer kilométer felett van.

2-2,5 millió forintos összegből szeretném kicserélni és az alábbiak lennének a jelöltek:
- Honda Civic 2,2 CDTI
- Honda Accord 2,2 CDTI
- Mazda 6 2,0 CD TE
- VW Passat VI 1,9 PDTDI

A felsoroltak a sorrend szerint esélyesek jelenleg.

Kedves Kérdező!

A Honda 2,2-es dízeljének nagy barátja vagyok, szerintem az egyik legjobb motor evör, és már bizonyította, hogy nem véletlenül lett az év motorja annak idején. A sorrend nálam is ugyanez lenne, illetve csak majdnem. Mivel benne van a Honda, ezért nem lenne értelme a harmadik negyedik helynek.
 

Üdvözlettel,

-Becsületesnepper-

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.