Váltót vagy csak fogaskereket cseréljek?

2016.06.17. 16:33

Nem vagyok orákulum, nem ismerek minden autót, a véleményem szubjektív, személyes tapasztalataim, érzelmeim alapján alakul ki. Rossznak mondott autóból is van jó, jónak tartottból is akad elhanyagolt vacak. Csak egy nepper vagyok, nem próféta, én is tévedhetek.

Kedves Becsületesnepper!

Kérlek mindenképpen írd meg, hogy jó lett-e a Fabia-d az új váltóval, illetve azt is, hogy ez pontosan melyik váltó. És az is érdekes lenne, hogy feltétlenül a teljes váltót kell-e cserélni a hosszú ötödikhez vagy elég csak annak a fogaskerekét.

Előre is köszönettel

Gábor

Kedves Gábor!

Az én Fabiámban egy EWT kódjelű váltó volt, annak az áttétele ötödikben 0.7, én ezt cseréltem ki JDD kódú váltóra, annak 0.658 az áttétele, ezt a váltót az 1.4-es TDI-hez szerelték. Itt találhatóak az áttételek. Már az EWT is a leghosszabbak közül való, és drasztikus változást nem vártam, de megérte mindenképpen.

Az azonos fordulathoz tartozó sebesség csak tíz km/h-val lett magasabb, 3100-as fordulaton 160-at mutatott az óra, most 170-et, és nem erőtlenedett el az autó, szinte ugyanúgy gyorsul ötödikben, mint régen. Ami nagyon meglepett, hogy a fogyasztás jelentősen csökkent. Korábban a fogyasztásmérő 6-6.1 literen állt, ez most 5.3-5.5 liter, az adott tankra eső forgalom függvényében. Ez a valóságban beöntő nyílásig tankolva 5.1-5.3 l/100km, ami még nekem is meglepő, különösen annak fényében, hogy nem közlekedem lassan. Itthon és Ausztiában fix, óra szerinti 150-nel megyek, Németországban az autópályán most már 170-nel megyek (amúgy megy 200-zat), illetve amit enged a forgalom, normál közúton még soha nem előzött meg senki, ha hegyi szakaszokhoz érek, ott pedig kimondottan tempósan megyek. Nyilván ez a mérés nem lézer pontos, mert nem ugyanannál a kútfejnél tankoltam újra, de nagy eltérésre a valóságtól emiatt nem számítanék.

Szerintem egyszerűbb váltót, mint fogaskereket cserélni. Honnan vesz olyan fogaskerék párt? Egy pár fogaskerékért nem szedi senki szét a váltót, mert utána mit csinál a maradékkal. Ha bemegy a boltba, ott többe fog kerülni egy pár fogaskerék, mint amennyiért bontott váltó lehet venni.

Üdv:

-Becsületesnepper-

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.